35 éve üldözi a harcsákat Koós Ferenc, aki mára fogalommá vált a harcsahorgászok körében, nagyon sokat tett azért, hogy a horgászatnak ez a válfaja egyre népszerűbb lett Magyarországon. Koós Ferenc Pecaverzumnak adott exkluzív interjújából a többi között kiderül, hogyan kerültek látókörébe a harcsák, miképpen tudta megszerezni a szakmai tudást az internet előtti időkben, és persze néhány nagyon fontos tanácsot is megoszt, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a sikeres harcsahorgászathoz.
Sokszor elhangzik – persze lehet vele vitatkozni –, hogy az édesvízi horgászat csúcsa a harcsázás. Nyilván ezzel a megállapítással legalább annyian nem értenek egyet, mint ahányszor hallhatjuk azt. Viszont abban általános egyetértés van, hogy a sikeres harcsahorgászathoz magas szintű tudásra és az elérhető legstrapabíróbb felszerelésekre van szükség.
Aki pontyozik, jól tudja, hogy valahol 20 és 40 kiló közötti halakra számíthat idehaza, az a teteje. Viszont, aki harcsára megy, annak fel kell készülnie arra is, hogy akár 100 kiló fölötti, két métert is meghaladó példánnyal kell majd egyszer megküzdenie.
A most 63 éves Koós Ferenc már közel 35 éve üldözi a harcsákat. Persze ő sem azzal kezdte egyből. Első bambuszbotjával és hajlított gombostűvel még a 30 dekás kárászok is komoly kihívást jelentettek.
Abban az időben nagyon sok vadvíz volt a környezetében, amelyek nem voltak horgászati kezelésben. Koós Ferenc is ilyen helyeken pecázott fiatal korában. Bányagödrök, patakok, kisebb folyók szolgáltak a halkergetés helyszínéül.
Azokkal az eszközökkel akkor még elérhetetlen halfaj volt számára a harcsa. Figyelme akkor fordult először az édesvízi csúcsragadozó felé, amikor picit idősödött, és meghallotta, hogy mekkora harcsákat fognak a tatabányai Centrál-tavon.
Még akkor sem nevezte célzott harcsahorgászatnak, amit csinált. Annyi történt, hogy kinevezett egy „nagyvadas”, erőteljes felszerelést, de ezen túl csak várta a halat a parton, sokkal többet még nem tudott hozzátenni a sikerességhez.
Ennek ellenére azért fogogatott, de rá kellett jönnie, hogy nem sokat tud még a horgászatnak ezen ágáról, és magáról a halról sem. 1990 körül lett tag a tatai Derító-tónál, számításai szerint onnantól datálható a célzott harcsahorgászat.
Attól kezdve mindent megtett, hogy a lehető legtöbb információ birtokába jusson. Az összes akkoriban fellelhető szakirodalmat beszerezte. Az internet előtti világban ez azért – lássuk be – nem volt olyan egyszerű, mint manapság.
„A könyveket magyar írók jegyezték, a külföldi szakirodalomhoz nem lehetett hozzáférni. Ráadásul a harcsára a haltermelésben járulékos halként tekintettek. Voltam Szarvason, Európa egyik legnagyobb szakirányú levéltárában, és nyolc óra alatt csak egy centrumos szatyornyi iratot tudtam összeválogatni, ami a többtonnányi más halfajról szóló szakirodalomhoz képest nagyon minimális. Azok is elsősorban a haltenyésztésről és szaporításról szóltak” – nyilatkozta a Pecaverzumnak Koós Ferenc, aki később, annyira beleásta magát a harcsázás rejtelmeibe, és olyan sok időt töltött a vízen, hogy 2000-re (470 darab megfogott harcsa után) szakíró lett, majd kicsit később elkezdte a filmjeit, a „Harcsázás Rejtelmeit” forgatni.
Az első egyórás film 2003 novemberében jelent meg még VSH-kazettán. Hatalmas siker volt, az eltelt évek során 40 ezres eladott példányszámot ért el, pedig a kiadó a negyedét jósolta, azt is tíz év alatt.
A Harcsázás rejtelmeiből összesen öt rész készült el, a harmadik epizódtól már DVD-n jelent meg. Az utolsó film a „Vadászat” már anyagi bukás volt, mert addigra jórészt a netről másolták az emberek. Viszont annak ellenére, hogy anyagilag már nem tudta beváltani a hozzáfűzött reményeket, komoly szakmai elismerésben részesült: 2015-ben megkapta a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál különdíját.
A legjobb, ha el tudunk jutni odáig, hogy csak a harcsán múljon a fogás – így vélekedik Koós Ferenc, és pontosan ezt a témakört taglalja a sorozat zárófejezete is.
„Az ötödik rész kimondottan erről szól, amikor a harcsától centiméterekre kínálod fel a csalidat, a közvetlen környezetében. Minden vízben, minden körülmények között gyakorlatilag ugyanúgy viselkedik a harcsa. A te dolgod van megnehezítve azzal esetleg, hogy áramlik vagy éppen áll a víz. A közhiedelemmel ellentétben (mindenki azt hiszi, hogy a saját vizén a legnehezebb megfogni a harcsát), a harcsát mindenhol nehéz megfogni. Maradjunk ennyiben” – fejtette ki álláspontját.
Felidézett egy német tanulmányt, amely megállapította, hogy legokosabb hal a harcsa. „Utána következett a nagy ponty, a legbutábbnak pedig a csuka bizonyult. A módszer az volt, hogy bántották a halakat, és a csuka már órák múlva is elkövette ugyanazt a hibát, visszament ugyanarra a helyre. A harcsa ezt soha nem követte el, és a nagy ponty is csak egy-egy alkalommal” – mondta.
A rutinos harcsahorgász szerint az eredményesség elsődleges összetevője, hogy alaposan fel kell deríteni a horgászhelyünket, de ha partra vagyunk kényszerítve, akkor is sokat tehetünk.
„Ez annyit jelent, hogy hajnalban nem alszom, nyitva tartom a szemem, figyelem a területet, és kizárólag harcsajeleket keresek. A jelenség nemcsak hajnali, reggeli, bár ez a folyóvizeken általában a napfelkelte előtti, és rövid időszakra korlátozódik, míg tavakon eléggé szórványos, szétszórt. Lehet, hogy akár még délben is mutatják magukat. Mindenhol vannak forgások, tolások. Ezt akkor végzik, amikor tartós lefekvéshez készülnek. Ezek látványos, komoly jelek, amik meghatározzák a csalibevetés helyszíneit. Én ezeket keresem mindig. Az éjszakai hangokat is figyelem, ezeknek a folyóvizeken hatványozott jelentőségük van” – osztotta meg megfigyeléseit.
Persze azt is tudni kell, hogy a megtalált fekvőhely használt-e vagy sem. És ezt még a radarképen is meg lehet állapítani.
„Ennek komoly jellegzetességei vannak. A rendszeresen karbantartott és folyamatosan használt fekvőhely nem lavórszerű, hanem pereme van, ami majdnem mindig éles, szögletes. Az oldalfalai majdhogynem függőlegesek, mert nap mint nap kitakarítja a lakója. Pár nap alatt is el tud tűnni a harcsalak, ha otthagyta gazda és már nem használja. A vermelő helyek megkeresésének óriási jelentősége van egész évben, mert nemcsak vermeléshez használják, hanem fekvőhelyként is. Ha nincs jobb ötleted, az ilyenek potenciális horgászhelyek lehetnek akár évtizedeken keresztül is. A békés halak is előszeretettel használják ezeket a fekvőhelyeket egészen addig, amíg a gazda vissza nem tér” – avatott be a nagyon fontos részletekbe.
A csalizásról is kialakult már Koós Ferencnek a saját véleménye, amely szembemegy a megszokott, elterjedt nézettel, ő ugyanis a fehérhalat részesíti előnyben. „A horgászok többsége kárásszal csalizik, csak azt nem tudják, hogy ugyanazon a helyszínen bodorkával többször annyit foghatnának és nagyobbakat is” – mutatott rá a hosszú évek alatt megtapasztaltakra.
Példaként említette, hogy egyszer találkozott egy horgásszal, aki még soha sem csalizott 70 dekásnál kisebb kárásszal. Akkor már három napja nem volt kapásuk. Koós Ferenc meggyőzte, hogy tegyen fel egy kisebb dévért. Másfél óra múlva akasztottak is egy nagyobbat.
Az ország egyik legismertebb harcsahorgásza 2006 óta mondhatja magát professzionális horgásznak, azóta él termékfejlesztésből, horgásztatásból és táboroztatásból.
Évente két tábort szervez, mindegyiket teltházzal. 18 és 70 között járnak hozzá az orvosoktól a gyári munkásokig, a társadalom teljes spektruma. A 2022-es tavaszi tábor már régen betelt, és az őszire is már csak pár hely van. Népszerű az esemény, sokan szeretnének tanulni Koós Ferenctől.
Harcsafogó versenyekre is rendszeresen jár társával, Czimmermann Gáborral. És nemcsak részt vesznek, ezeken a megmérettetéseken, hanem általában a dobogón végeznek. „Jól kiegészítjük egymást Csoszival, mert benne még ég tűz és a fogási vágy iszonyú. Nem feltétlenül tartom szükségesnek, hogy én fogjam meg a halat, sokkal jobban örülök annak, hogyha Csoszi vagy a horgásztatott, táboroztatott vagy bárki a környezetemben, aki tett az ügy érdekében, az fogja meg” – vallott színt.
És vajon mit csinálhat egy profi harcsahorgász a szabadidejében, van-e hobbija – adódik a kérdés. Kevesen tudják, de Koós Ferenc nagyjából egy időben kezdett el harcsázni és siklóernyőzni is. Aztán gyorsan kiderült, hogy a kettő – azok időidényessége miatt – nem összeegyeztethető, és végül a harcsázás került előtérbe.
„Tavaly repültem meg az első száz kilométer fölötti távomat, az mérföldkő úgymond. Ha annyit tudsz, akkor már tudsz kétszázat is – mondják a »nagykártyák«. De nekem még aktívabbnak és elszántabbnak kell lennem, hogy ez összejöjjön” – árulta el.
A harcsázáshoz hasonlóan a repülés is jelentős adrenalinfröccsel jár, de azért mégsem lehet egy lapon említeni a horgászást a siklóernyőzéssel. „Összehasonlíthatatlan, mert a siklóernyőzéshez sokkal jobban egyben kell lenni mentálisan, mert ha ez nincs meg, akkor leszállsz” – egyértelműsítette, hogy a levegőben nem babra megy a játék.
Galéria (8 kép)
A távrepülő siklóernyősök – mint a madarak – egy természeti jelenség segítségével nyernek jelentős magasságot a levegőben, ami időnként nagyon kellemetlen is lehet. „A termikek nem egyszerű képződmények, gyakorlatilag tömény turbulencia, amit az egyéb repülő eszközök általában kerülnek, mi meg azokban körözve nyerjük a magasságot. Nincs olyan vurstli berendezés, ami azt tudja produkálni, mint egy termikelés” – érzékeltette, hogy milyen hatások is érvényesülnek, amíg 2000 méter fölé jutnak.
Szerencsére eddig semmilyen probléma nem adódott a repülései során, olyanra viszont volt példa egyszer, hogy Fehérvárcsurgón a horgászok közé szállt le.
Kezdő harcsahorgászoknak adott tanácsokat a szakértő. Olvasd el a tanácsokat IDE KATTINTVA!
Így kell gyúrni a harcsaszezonra. Nézd meg a videót IDE KLIKKELVE!
Eltörölték a harcsa általános tilalmi idejét egy dunai szakaszon. Részletek ITT!
Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!
