2022. augusztus 18. csütörtök | Ilona
Aktuális

Még ilyet: tömegével akadt ritka, nem fogható hal a balatoni horgász emelőhálójába

Még ilyet: tömegével akadt ritka, nem fogható hal a balatoni horgász emelőhálójába

Hatalmas meglepetés ért egy balatoni horgászt, amikor kiemelte kishalfogó emelőhálóját a vízből Szigligeten. A várt küszök helyett abban ugyanis rengeteg ritka, a halászati törvény értelmében nem fogható besorolású faj egyedit találta.  

A selymes durbincs (Gymnocephalus schraetser) és a széles durbincs (Gymnocephalus baloni) már rég védett halunk, az utóbbi két évtizedben pedig a korábban gyakori, sőt helyenként tömeges előfordulású vágódurbincs is úgy megfogyatkozott vizeinkben, hogy halászati törvényünk a nem fogható fajok közé sorolta – írja honlapján a Magyar Haltani Társaság (MHTT), amely 2021. decemberében váratlan e-mailt kapott.

„Ezúton szeretném tájékoztatni Önöket, hogy igen nagy mennyiségű vágódurbincs jelent meg a Balatonban, legalábbis Szigligeten, a hajókikötőnél. December 3-án az egyik ismerősöm küszöket akart fogni egy kishalfogó emelőhálóval, de helyettük a mellékelt képen látható vágódurbincsokat sikerült merítenie” – írta levelében Básti Mihály.

Az MHTT az észlelés kapcsán megjegyezte, hogy az idős horgászok még emlékezhetnek azokra az időkre, amikor a paptetűnek is nevezett falánk vágódurbincsok sorra akadtak horogra, de az utóbbi időkben erre már nemigen volt példa. 

„Nem tudjuk, hogy mi okozta az állomány rendkívüli csökkenését, miként arra sem tudunk magyarázatot adni, hogy minek köszönhető a szigligeti tömeges megjelenés” – közölte az MHTT. 

Hozzátették: mindenesetre érdemes figyelemmel kísérni a faj hazai állományainak további alakulását.

A Magyarország halfaunája (Harka Ákos és Sallai Zoltán) című kiadványban összefoglalták a fontosabb tudnivalókat a vágódurbincsról.

Család: Sügérfélék (Percidae) 

Angol név: Ruffe 

Német név: Kaulbarsch

Ismertetőjegyek: Teste megnyúlt, mérsékelten magas, oldalról összenyomott. Feje és lekerekített orra aránylag hosszú, a szeme nagy. Csúcsba nyíló szája kicsi, fölső állkapcsának vége nem ér a szem alá. Hátúszója hosszú és magas. Elülső részében 11-16 tüske, a hátulsóban 11-15 elágazó sugár számolható. Az úszó hátulsó részének a széle közel egyenes, és ha a vonalát meghosszabbítjuk, az hegyes szögben metszi a faroknyelet. Fark alatti úszója rövid, 5-7 osztott sugár található benne. Hasúszói előre tolódtak, szinte egy vonalban kezdődnek a mellúszókkal. Pikkelyei közepes nagyságúak, számuk a fölfelé ívelt oldalvonalon 35-40. Színe barnászöld, apró, szabálytalanul elszórt sötétbarna foltokkal tarkítva. Kis növésű halunk, jól fejlett példányai sem haladják meg a 10-15 centiméteres hosszúságot.

Hasonló fajok: Legközelebbi rokona, a széles durbincs hasonlít hozzá legjobban, de annak oldalán az apró, sötétbarna pettyekből elmosódó nagyobb foltok, szabálytalan harántsávok állnak össze, és hátúszójának a hátsó része domború szélű, meghosszabbított vonala közel derékszögben metszi a faroknyelet. Az ugyancsak hasonló alakú sügér az első hátúszója végén fekete foltot visel, oldala sávozott. A selymes durbincson hosszanti csíkok vannak.

Környezet: A lassabb folyóvizek és a nyíltabb állóvizek hala. Nagyobb folyóinkban a márnazónában még ritka, lejjebb gyakoribb, a torkolati félsós vizek zónájának pedig névadója. Kis folyóinknak inkább az alsó szakaszán él, a domolykózónában ritka. Az állóvizeknek főleg a mélyebb, növényzettől mentes helyeit keresi, az elmocsarasodó részeket kerüli.

Táplálkozás: Kezdetben a táplálékát planktonszervezetek, később fenéklakó gerinctelen állatok alkotják. A nagyobb példányok alkalmilag egy-egy apró ivadékhalat is elfogyasztanak.

Szaporodás: Két-hároméves korában szaporodik először. Ívása április és május folyamán több részletben játszódik le. A nőstények kis füzérek vagy csomók formájában a vízi növényzetre vagy a köves-kavicsos mederfenékre rakják le az ikrát. Az ikraszemek átmérője 1 milliméter, számuk példányonként 10-50 ezer.

Elterjedés: Vizeinkben őshonos euro-szibériai faj, amely Angliától a Kolima folyó vízrendszeréig elterjedt.

Hazai lelőhelyei: 

  • Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rába, Által-ér, Ipoly, Sződi-patak, Dunavölgyi-főcsatorna,
  • Zala, Kapos,
  • Dráva, Mura, Zsdála,
  • Tisza, Batár-patak, Túr, Öreg-Túr, Szamos, Bodrog, Keleti-főcsatorna, Nyugati-főcsatorna, Sajó, Bódva, Rakaca, Hernád, Takta, Eger-patak, Csincse, Laskó, Zagyva, Tápió, Tarna, Tarnóca,
  • Hármas-Körös, Kettős-Körös, Hortobágy-Berettyó, Sebes-Körös, Berettyó, Fekete-Körös, Maros,
  • Fertő, Balaton, Kis-Balaton, Velencei-tó, Tisza-tó,
  • egyéb tavak, holtágak, csatornák.

Jelentőség: Apró méreténél fogva halászati és horgászati jelentősége nincs, habár húsa a süllőéhez hasonló ízű. Olyan vizekben, ahol sűrű állománya él, a ragadozók nagy mennyiségben és szívesen fogyasztják. Az utóbbi évtizedekben azonban számos vizünkben erősen csökkent a gyakorisága.

Eddig soha nem észlelt hal jelent meg a Körösben. Részletek ITT

Új hallal bővült a Dráva hazai fajlistája. Tudd meg, melyik az IDE KATTINTVA!

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotó: MHTT)