Egyelőre nagyon nehéz megbecsülni, hogy mekkora károkat okozott pontosan az aszály a halágazatnak, de Dérer István, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) főigazgatója szerint milliárdos nagyságrendű veszteségekről beszélhetünk.
„Több mint 2200 nyilvántartott halgazdálkodási vízterület van az országban, ezek többsége horgászvíz, néhány százas nagyságrendben, 26 ezer hektáron pedig haltermelést szolgáló tavakról van szó. Az augusztus végi állapot szerint összesen 120 víztestet tartunk nyilván, legyen szó kisvízfolyásról vagy tóról, amely teljesen kiszáradt vagy, ha maradt is benne valamennyi víz, a halállomány teljesen elpusztult, mert nem álltak rendelkezésre az életfeltételek” – nyilatkozta a Mohosz főigazgatója az agroinform.hu-nak.
Dérer István kiemelte, ez a szám nem azt jelenti, hogy a többi tó vagy vízfolyás esetében megfelelőek lennének a körülmények, több 100 víztest van komoly veszélyben a vízmennyiség elégtelensége, és ezzel szoros összefüggésben vízminőségi problémák miatt. Több helyen kényszerlehalászásokra is sor került. Az augusztus 20-i hétvégén leesett csapadék némi enyhülést hozott, de jelentős pozitív elmozdulás sajnos nem történt, illetve a már elszenvedett károkat természetesen nem lehet meg nem történtté tenni.
„Milliárdos nagyságrendű károkról beszélünk, meg sem tudjuk becsülni egyelőre, mert meglehetősen összetett a halágazat működése és objektív módon késleltetett a rálátás is a károkra és az eredményekre egyaránt” – válaszolta arra a kérdésre, hogy lehet-e számszerűsíteni a bevételkiesést, amit az aszály okozott.
A főigazgató szerint egy extenzíven telepített halastó esetében nincs annyi probléma, mint egy intenzív tónál, ott ugyanis precízen ki van számolva, hogy mennyi víz, mennyi halat képes eltartani, és így jóval sérülékenyebb a rendszer. Horgásztavak esetében, ahol nincs sok hal vagy érzékeny halfaj, ott szintén kisebbek a károk, ahol viszont nagyobb tömegű, értékes hallállomány van, ott már a baj sem kicsi – magyarázta.
Dérer István úgy látja, hogy az előző évben még több víztartalék volt a „rendszerben”, a legjobban a téli csapadék hiánya kezdte előre jelezni a bajokat.
„Az Alföldön azon haltermelő tógazdaságok esetében nem olyan kilátástalan a helyzet, ahol még tudtak csatornákból, folyóvizekből vizet biztosítani. Ezeken a helyeken a legnagyobb gond a költségek mérhetetlen meglódulása. A Dunántúlon pedig az a klasszikus probléma, hogy ahol egy kis vízfolyás, vagy csak a csapadék kellene, hogy feltöltsön egy víztározót, az egész egyszerűen nem kap utánpótlást. A dunántúli víztestek jellemzően nincsenek bekötve tápcsatorna-hálózatba, így élővíz-befolyás hiányában fizikailag lehetetlen megoldani a vízpótlást” – fogalmazott a Mohosz-vezető.
Arról is beszélt, hogy az ágazatban 3 és fél megyét lehet mondani, ahol elviselhető a helyzet, mert volt megfelelő mennyiségű csapadék: Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Somogy megye nyugati része.
Hozzátette: a Dunántúl déli része, különösen Baranya megye, keleten a Nyírség, a Homokhátság, az Alföld keleti karéja, tehát az ország döntő része jelenleg tulajdonképpen kiszáradófélben van.
A haltermelő tavak esetében a terméskieséssel párhuzamosan költségrobbanást tapasztalnak a gazdálkodók. A veszteségeiket próbálják enyhíteni, de nem sok sikerrel, a kényszerlehalászás is csak a veszteség valamilyen szintű csökkentésére elég, hiszen úgy kerül piacra a hal, hogy még nem érte el az optimális méretet.
„A horgászszervezeteknél hatalmas kiadást jelentenek a vízvédelmi beavatkozások, a vízpótlás megszervezése. A bevétel viszont csökken, a napijegyes horgászat visszaszorul, ami érthető: ahol nincs víz és nincs hal, oda nem mennek a horgászok. A bevételek meredeken csökkenek, ugyanakkor a kiadások meredeken nőnek” – mutatott rá Dérer István.
Az interjúban szóba kerültek még a halastavak támogatási lehetőségei, a kárókatonák pusztítása, a regisztrált horgászok száma és a horgászkorfa. A teljes beszélgetés ITT olvasható el.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitóképünk illusztráció, forrása: pixabay.com)
