A 2004-ben alapított Fish Coop Kft. az egyik legnagyobb ivadék-előállító gazdaság a Közép-Tiszán és a Kőrösök vidékén. Csuka, süllő, harcsa, ponty, compó és keszegfélék I. és II. nyaras, valamint piaci méretű korosztálya is megtalálható a cég kínálatában.
A Fish Coop Kft. 260 hektáron állít elő főként ivadékot, de amellett tenyész- és áruhalat is termelnek. Az áruhal csaknem 100 százalékban a horgászpiacon kel el, mondhatni, a horgászok kiszolgálása a cég fő profilja – olvasható a Halászati Lapok októberi számában.
Saját pikkelyes pontyfajtát termelnek, ami kiválóan teljesít a horgászoknál: a nyújtott testű Szajoli Pikkelyes pontyot a vad nyurgaponty és a klasszikus P34 pontyfajta keresztezésével, hibridizálásával hozták létre. A Szajoli Pikkelyes jóval eredményesebben állítható elő, mint a vad nyurgaponty, amit a takarmány-együttható is igazol. A klasszikus tiszai-körösi vadponty tenyésztésével is foglalkoznak, de a termelő területét nem tudják növelni, mert a hektáronkénti hozama nem éri el a Szajoli Pikkelyesét.
Az előző évet nehezen vészelték át. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy náluk nem volt olyan nagy a terméskiesés, mint más tógazdaságokban. Csoma Gábor ügyvezető igazgató ezt annak tulajdonítja, hogy mindig kaptak elegendő vizet. Ugyanakkor két lehetőség közül kellett választaniuk: vagy drága takarmányon nevelik a jobb áron értékesíthető halat, vagy visszavesznek a termelésből, azaz ritkább kihelyezést alkalmaznak.
Az igazgató szerint elég jól sikerült felmérniük, hogy mennyivel csökkentsék az ivadék- és a nyújtáskihelyezést, de nem tudták csúcsra járatni a tavaikat. A ritkább kihelyezésnek gazdaságossági és madár, illetve ragadozó-kártétel okai is voltak. Mivel sem Hortobágy, sem a Tisza nincs túl messze a halastavaiktól, tavaik halállományát állandóan fogyasztják, zaklatják a halevő kártevők.
Mindkét kormoránfajta költő- és fészkelőhelyein népes madárkolóniák alakultak ki, és a madarak folyamatos támadása miatti stressz is sokat rontott a halállomány állapotán. A madártámadások okozta stressz miatt a halak nem veszik fel a megszokott mennyiségű táplálékot, ezért nem nőnek a kívánt módon. Ehhez párosul a kormorán jó étvágya, hiszen egy-egy madár napi 40-60 dekagramm halhúst fogyaszt el. Tegyük hozzá, hogy a morfológia miatt elsősorban a kisebb ragadozó halak, a harcsa, a csuka, a süllő esnek áldozatul, de ha nincs más, akkor a ponty is kiváló táplálék a kormoránnak.
A madárkár már nagyobb összeget tesz ki, mint a klímaváltozásból eredő károk összessége: a halállomány mintegy 30 százalékát kieszik a cég tavaiból. Az igazgató szerint ugyanakkor az időjáráshoz is nehéz alkalmazkodni – vagy inkább sehogy nem lehet.
Amikor a tavasz annyira hideg, mint idén volt, a ponty nem tudja behozni az egy hónapos hátrányát a növekedésben. Hiába meleg a szeptember, a következő fél évet a tavaszig kisebb súllyal kell kihúznia a halnak. Mivel télen sem fagynak be a tavak, a madarak az enyhébb téli napokon is lakmározni tudnak az elvermelt, de a madarak által felzavart halállományból. Tehát már télen sincs nyugalomban a hal a madártámadásoktól. Ez a stressz is közrejátszik az állomány egészségének romlásában, és a súlyvesztésében.
A madárkár ellen igen nehéz védekezni. Amíg sok van olyan kivételezett madárból, mint a kormorán, a gémfélék és a kócsagfélék, azonkívül az elszaporodott vidrából és hódból, addig a haltermelők számára lehetetlen a károk mérsékelése, a károkozás megállítása.
Az augusztus végén, Szarvason megrendezett VI. Carpkonferencián is elhangzott egy előadás, amelyben tudományosan igazolták, hogy a halak stresszmentes tartásával mennyivel jobb termelési eredmény érhető el.
Csoma Gábor hangsúlyozta, hogy a védett madarak közül egyedül a nagy kormorán riasztható, de ez csepp a tengerben, mert a fajtól csak az I. és II. nyaras állományt tudják megvédeni. A kis kormorán viszont az ivadékos tavak állományát pusztítja, és mivel védett, semmit nem tehetnek ellene. Igaz, hálóval lefedhetik a tavat, de 40-50 hektár esetében ez sokba kerül.
A kis kormorán pusztítása a hazai ivadéktermelés halálához vezet, ha nem lépnek fel ellene. Egyébként ezt már 15 évvel ezelőtt rendszeresen jelentette szakmai fórumokon Dankó István haltermelő, és azóta ez csak megerősítést nyert. Az igazgató úgy gondolja, hogy a védettséget lokális szinten fel kellene oldani, a védett státuszt nem megkérdőjelezve. Így a tógazdaságokon kívüli területeken védhető lenne a madár, szabadon ehetne, élhetne. A halastavaknak sokkal több engedményt kellene adni a kis kormorán elleni védekezésben, különösen az ivadéktermelő tavak esetében, mert azokban keletkeznek a legnagyobb károk, amik a következő termelési évet megalapozzák.
Az áruhal esetében sokkal kisebb a veszély, a veszteség, mert a nagyobb testű halakat nem tudják megenni a madarak, bár a jelenlétük is streszszt okoz a halakban, ami a gyengébb súlygyarapodásában is mérhető. Azonkívül könnyebben elviselnék a haltermelők a madárkárt, ha más uniós tagországokhoz hasonlóan területalapú kompenzációt kapnának a károk enyhítésére.
A termelés másik sarkalatos pontja a takarmányozás. Közismert, hogy idén júliusig a drága takarmányt etették a halakkal, mert tavaly ősszel a jelenlegi ár háromszorosáért lehetett a takarmányt megvásárolni. Ez a magas költség pedig az idei termelési önköltséget terheli. Tovább növeli az önköltséget a bérek kötelező emelése, amit a haltermelők meg is tesznek, ha találnak megfelelő embert a ma sem könnyű halászati munka elvégzéséhez.
Bizonyos mértékig géppel kiváltható a kézi munkaerő, de egy nagy tó lehalászásánál nehezen pótolható az ember. A halászaton belül meghúzható a gépesítés egy bizonyos határa, ugyanis a kézi munkaerőről nem lehet lemondani. S ebben az esetben a bérek terhei igen magasak, mert aki a halászatban fizikai munkát végez, az már nem a minimálbért viszi haza.
A szellemi munkát végzők a fizikai munkásoknál is többet keresnek. Az igazgató azonban kijelentette, hogy annyira nagy az ágazatban a munkaerőhiány, hogy a magas fizetésekért sem találni megfelelő munkaerőt. Az önköltségek alakulását tovább elemezve Csoma Gábor elmondta, hogy jövő januártól az áram díja 300 százalékkal lesz magasabb, ami éves szinten 45-50 millió forint kiadást jelent.
Az önköltség drasztikus növekedését az ivadékneveléssel kompenzálhatnák, de itt megint közbeszól a madárkár, ami meghaladja az ivadék esetében is a 30 százalékot. Az idén ősszel azonban nem lesz probléma a vevők kiszolgálásával, mert a lekötött és eladott hal mennyisége rendelkezésre áll. A tenyészhalban az eladás mellett a saját szükségletet is sikerült előállítaniuk, így a fennmaradt területen a horgászok számára termelik a halat.
A horgászok vásárlóereje viszont csökkent, mert a horgászjegyek ára nem tudta követni a halár emelkedését. Ma már a hal minősége a horgászok számára is központi kérdéssé vált, és mivel a Fish Coop Kft. Szajoli Pikkelyes pontya kiváló horgászhal, a természetes vízben is jól alkalmazkodik, kiemelkedő a növekedése, s a halhús minősége is kiváló, így hosszú távú szerződéseket tudtak kötni a horgászegyesületekkel, szövetségekkel.
Azt azért látni kell, hogy a horgászpiac potenciális növekedésére egyelőre nem lehet számítani, az évi 5-5,5 ezer tonna hal megvétele biztos piacot jelent a hazai haltermelőknek. (Csak zárójelben: a madárkár is hasonló nagyságrendű, mint amennyit a horgászok vásárolnak.)
A Fish Coop Kft. a tenyészhaltermelésének 95 százalékát a horgászpiacon értékesíti, a fennmaradó mennyiséget idehaza vagy román exporton adják el. Az igazgató hozzátette, hogy a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) speciális jogállású cégeként minden esetben tartja magát a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezettel (Mahal) kötött ármegállapodásában rögzített árakhoz és a megállapodásban szereplő mennyiséghez.
Az igazgató pénzügyi filozófiája az, hogy a sok apró forintból lehet stabil gazdálkodást megvalósítani. Az árbevétel nagy része az ivadék- és a nyújtásértékesítéséből származik. Kevés haltermelő cég mondhatja el magáról, hogy a Covid-járvány kezdete óta ugyanannyi halat tudott előállítani, mint a megszokott években.
A Fish Coop Kft. ezek közé tartozik, mivel a tavakban a történelmi aszály idején is biztosítani tudták a termeléshez elegendő vízmennyiséget. A tavak ugyan sekélyek, ezért is nagyobb a madárkár, de a termelést folyamatosan tudták végezni, igaz sokkal nagyobb fizikai jelenléttel, mint egy másik tógazdaságban. A tóparton folyamatos emberi jelenlét szükséges.
A Fish Coop Kft. tulajdonképpen családi vállalkozás. A Csoma családban halászgenerációk nőttek fel. Az édesapa, Csoma Antal is már a nagyszüleitől örökölte-tanulta a halászmesterséget, és kiválóan felépítette a céget, amiben Gábor felnőtt, beletanulva a szakmába, majd átvéve a stafétabotot édesapjától. A generációváltás a jövőt illetően is biztató, mert Gábor kisebbik fia, Marcell az érettségije után a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) gödöllői halgazdálkodási tanszékén tanul tovább. De már ma is felhúzza a gumicsizmát, s ha kell, besegít a háló húzásába. Tehát a szakma nehézségeit első kézből tanulja.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitóképünk illusztráció, forrása: pixabay.com)
