A horgászok nem ismerték fel, a szakértőt meghökkentette ez a dunai harcsa

Lóki Tamás március 6-án, csütörtökön egy látványos kapás után örömmel fárasztani kezdte aznapi első halát a szeremlei Dunán, megörült, hogy máris megvan az első pontya. Amikor meglátta a zsákmányt, csak ámult, mivel nem tudta, mit fogott, ráadásul az ismerősei sem tudtak neki segíteni a fénykép alapján. Végül a fia kiderítette, hogy a hazai vadvizek egy nagyon ritka lakóját, a pettyes harcsát csalta horogvégre, amely a hírekkel ellentétben idegenhonos, de nem inváziós (minden inváziós idegenhonos, de nem minden idegenhonos inváziós).

„Feederbottal horgásztam egy nagy fa tövébe dobálva, csalinak pelletet vetettem be. A kapás határozott volt, egyszer megütötte, és szépen húzta a botot a hal. A spiccet 20-25 centire megindította, rá is vágtam, miközben pont egy barátommal beszéltem telefonon. Mondtam neki, Attila, megvan az első ponty! Fárasztottam, éreztem, ahogy rúg, majd fölkerült a víz tetejére, és meglepődve láttam, hogy ez nem is ponty, hanem egy kis harcsa. Lement egy kicsit, letört, visszahúztam, meg is adta magát, alámerítettem. »Olyan, mint egy harcsa, de nem is harcsa talán«, mondtam a barátomnak a telefonban, majd elküldtem neki is a fotót a halról. Ő sem tudta, mi lehet. Szóltam még négy pecás barátomnak, de egyikőjük sem ismerte fel” – így foglalta össze a Pecaverzum megkeresésére titokzatos halfogását Lóki Tamás.

Egyáltalán nem meglepő, hogy a halat első blikkre senki nem ismerte fel, ugyanis igencsak kevés él belőlük a hazai természetes vizekben.

Tamás még hosszú percekkel a fogás után sem tudta, hogy mivel fotózkodott, de mindent megtett, hogy kiderítse.

Hiszen nagyon nem mindegy, hogy védett, netán egy inváziós halat fogott (itt érdemes megjegyezni, hogy éppen a védett halak érdekében, ha nem ismerünk fel egy halat, akkor tanácsos visszaengedni).

Tamás hazaküldte a fotót a fiának is, aki az internet segítségével gyorsan kiderítette, hogy a megakasztott préda egy pettyes harcsa.

A pecás egy halőr barátját is felhívta, aki jelezte neki, hogy inváziós halat akasztott, így kötelező elvinnie.

De valóban egy inváziós halról lenne szó?

Hiszen azokról (ezüstkárász, busák, törpeharcsák, naphal, razbóra, amurgéb) jól tudják a horgászok, hogy nem szabad visszaengedni.

A pettyes harcsa azonban nagyon ritka fajnak számít.

A Dr. Harka Ákos és Sallai Zoltán által írt Magyarország halfaunája című könyv legutóbbi, 2004-es kiadása így jellemzi a törpeharcsafélék családjába tartozó pettyes harcsát.

„A törpeharcsához és a fekete törpeharcsához hasonlít legjobban, de azok anális úszójában a sugarak száma 23 alatt marad. Ezenkívül a pettyes harcsa testén fiatal korban apró sötét pettyek találhatók és a farokúszója mélyen bemetszett. Az afrikai harcsához is hasonlít, de annak a hátúszója hosszú, a harcsának pedig nincs zsírúszója. (...) Eredeti elterjedési területe Észak- és Közép-Amerika. Onnan hozták be a volt Szovjetunióba, majd Európa több országába, köztük Franciaországba és Olaszországba. Hazánkba 1975 óta több alkalommal importálták, így eljutott a szarvasi Haltenyésztési Kutató Intézetbe és a százhalombattai Temperáltvizű Halszaporító Gazdaságba is. (...) Növekedése kedvezőbb, mint a vizeinkben élő törpeharcsáké, ezért a közelmúltban foglalkoztak kísérleti jellegű nevelésével, tartásával. Természetes vizeinkben csak véletlenül kiszabadult példányai fordulhatnak elő” – olvasható a könyvben, amelyben még csak két ilyen előfordulást említettek meg.

• Duna (Szentendrei-Duna, 1981)

• Bikazugi-Holt-Körös (Szarvas, 1996)

A könyv társszerzője, Sallai Zoltán halkutató, a Magyar Haltani Társaság (MHTT) elnökségi tagja a Pecaverzum megkeresésére közölte, hogy 1999-ben a Fűzvölgyi-csatornában fogtak egy kétkilós példányt pergetve, amelyről nem lehet tudni, hogyan került oda.

Mivel gondok akadtak a fajmeghatározásával – Pintér Károly segített a hal beazonosításában –, később a Campona bevásárlóközpont medencéjébe vitték.

„Az elmúlt években a Körösökből került elő jó néhány példány, főként a Kettős-Körösből” – tette hozzá a szakember.

A Magyarország halfaunája című könyv bővített, új kiadása nemsokára megjelenik, és abba már a mostani, szeremlei fogás is bekerül majd.

Sallai Zoltán kiemelte, a pettyes harcsa itthon egyáltalán nem számít gyakorinak, de horgásztavakban több helyen előfordul.

Maconkán, a csörögi Ordas-tavakban, a váci Kisváci-horgásztóban és a sükösdi Viktória-tavakban egyaránt fogható a hal.

Előfordulhat, hogy a mostani dunai fogás éppen Sükösdről került bele a folyóba, elszabadulhatott, vagy valaki kivitte onnan, vélekedik a halkutató.

Végezetül Sallai Zoltán megerősítette, hogy a hírekben megjelentekkel ellentétben nem inváziós halról van szó.

„Kimondottan ritka, nem őshonos észak-amerikai származású hal” – fogalmazott a szakértő, kiemelve, hogy inváziós fajoknak csak azokat az idegenhonos fajokat nevezhetjük, amelyeknek nagy önfenntartó álománya alakul ki, és veszélyt jelentenek az őshonos halfaunára.

„Nem minden idegenhonosról fajról mondhatjuk el, hogy inváziós. Attól, hogy egyetlen nem őshonos piranhát fognak egy vízterületen, attól az még nem inváziós” – jegyezte meg az MHTT elnökségi tagja.

Lóki Tamás a halat végül hazavitte, amihez természetesen meg is volt a joga (így is, hogy mégsem inváziós, hanem idegenhonos példányt akasztott).

„Megpucoltam, lemértem: 40 centiméter és 1,2 kilós méretekkel büszkélkedhetett. Tényleg olyan, mint a törpeharcsa, kemény a húsa, izmos hal. Amikor ráfogtam a nyakánál a feje felett, úgy tekergett, mint a szürke és a törpeharcsa. Élmény volt ez a nap, még akkor is, ha csak ez az egy kapásom volt” – mondta Tamás.

A pettyes harcsa hossza elérheti a 90 centimétert, a tömege pedig a 10 kilogrammot is.

Az országos rekord jelenleg 8,15 kilogramm, ezt a példányt Maconkán sikerült fognia Varga Gábor Jánosnak 2020 júliusában.

Ezeket olvastad már?