„Sándor László és kedves felesége 2024-ben 680 darab halat terelt merítőhálóba Leveleken, 8 kilós átlaggal. Gratulálunk!” – így írt a pecás álompárról a Leveleki Horgászparadicsom Facebook-oldala. A Pecaverzum pedig kiderítette, hogyan lehettek ennyire sikeresek a békéshalas horgászok, akik egy harcsának örültek a legjobban.
680 hal, kimondani is sok, hát még kifogni mennyi munka, vagy inkább szórakozás lehetett.
László Sándort először is arról kérdeztük, a 2024-es év volt ennyire kiemelkedő számukra, vagy ez csak a szokásos volt?
„Az idei év volt ennyire kiemelkedő. Tavaly összesen 50 darabot sem fogtunk, előtte pedig talán 20-at” – beszélt kezdésként a meghökkentő különbségről a horgász, majd rátért a siker titkára.
„Korábban tengerivel és bojlival etettünk, míg idén a fűszeres bojlit vetettünk be. De a taktikában is változás történt, idén rendszeresen szórtuk az etetőanyagot a jónak vélt helyre, de nem nagy mennyiséget” – a halak viszont nagy mennyiségben érkeztek villámlátogatóba hozzájuk a partra, de ne szaladjunk ennyire előre.
Sándorék módszere annyira bevált, hogy nem egyszer hamarabb fejezték be a pecát.
„Behúzós, 72 órás horgászjegyet váltottunk, de nem maradtunk végig. Én például 48 óra alatt 70 pontyot és 8 amurt fogtam. Haza is mentünk, annyira kifulladtunk. Egész éjszaka húzta a hal, a párom már azt mondta, rám gyújtja a faházat, ha hajnal kettő órakor is visszadobom a botot. Szerinted mennyire ment a hal? Egyfolytában, szinte mintha sneciznél, 10 percenként” – idézte fel az egyik átlagos hétvégéjüket a horgász.
Az egyik legkellemetlenebb helyzet a parton, amikor neked semmi nem jön, de aki melletted van, sorra fogja a halakat, mint a Horgász a pácban című, örökérvényű klasszikusban.
Hasonlóan érezhették magukat Sándorék szomszédjai, akik először még gratuláltak a sok halhoz, de egy idő után már nem volt őszinte az arcukon a mosoly.
„Később átálltak a harcsázásra, igaz, alapvetően is a legnagyobb ragadozóhalat veszik célba a leggyakrabban” – árulta el a pecás, kiemelve, hogy remek viszonyt ápol a szomszédjaival.
A siker titkának a csalizás és az etetés bizonyult, de csakis együtt a kettő.
Sándor ugyanis adott a szomszédnak a csodacsaliból, de nem tudtak vele halat fogni, az etetésen kívül ugyanis egyáltalán nem volt kapás.
S míg a szomszéd harcsázott, addig Sándor botjai végén a fűszeres bojlik vártak a halakra.
Kissé meglepő választ kaptunk arra a kérdésre, hogy a 680-ból melyik fogásra emlékszik vissza a legszívesebben. A zsákmány ugyanis nem a célhalak közül került elő.
„Egy 22 kilós harcsának örültem a legjobban. Azt is bojlival fogtunk, de annyira erős volt, hogy elhúzott 250 méter zsinórt. Három órán keresztül fárasztottuk” – büszkélkedett hősünk.
A harcsa utáni toplistán aztán egy békés hal következik, méghozzá egy 19 kilós amur.
„Nem bírtam megtartani, olyan nehéz volt a hal, ezért bementem mellé a vízbe” – foglalta röviden össze a kapott élményt.
A komoly halak ellenére évközben könnyítésre szánta el magát.
„Tavasszal még egy ötlibrás bottal kezdett el horgászni, amelyet később lecseréltem háromlibrásra” – mondta Sándor, majd folytatta a számmisztikát, rátérve a halak méreteire.
„Négy kiló alatt nem fogtam halat, nem is vittem haza egyetlen egyet sem – pedig egy süllő erre a sorsra jutna –, mivel nem tudtam még olyan halat akasztani, amely elvihető méretű lett volna” – ezen persze mit sem bánkódott, hiszen az első számú célja a sporthorgászat volt.
Arról is beszélt, hogy idővel rászokott a rakétás etetésre, mivel a halak a csobbanásra odaúsztak.
A rengeteg fogás ellenére a délelőttök általában csendben csordogáltak, délután 15 órától hajnal 3-4-ig viszont beindult az üzlet, sorban érkeztek a halak, hajnalban viszont mintha elvágták volna, egyik pillanatról a másikra vége lett az álompecának.
Felvetésünkre, hogy ha ilyen jól megy a peca, miért nem indul horgászversenyen, Sándor így reagált:
„A szomszédom szólt az ifj. Máté Mihály Emlékverseny előtt, hogy nevezzek be, de nekem ez nem állt szándékomban. Persze, kint voltunk a tavon, és 110-120 kilónyi hallal zártuk azt az estét. Lazán megnyertük volna a versenyt, amely 48 óráig tartott, de mi szombat délutántól csak éjfélig horgásztunk. Nem bírtuk, annyira jöttek a halak, vége lett a dalnak, hiába 72 órás jegyet váltottunk. A győztes aztán 90-100 kilóval nyert úgy, hogy sokkal több ideig pecázott, mint mi.”
Ezek után megkérdeztük, ki nyerte a képzeletbeli családi horgászversenyt, és milyen élmény a párjával, Lászlóné Fabu Zsuzsannával együtt várni a kapást a vízparton.
„Pár darabbal többet fogtam a feleségemnél, de ő a minden, ő csalizik, és nagyon sok mindent ő készít elő. Ügyes nagyon. Sok férfi szurkálódott már, hogy mi miért együtt járunk, de irigykedjenek csak! Aki megnézi, csak azt látja, hogy csalizik, majd húzza a halakat kifelé. Tavalyelőtt csak napijegyet vett, de tavaly már kiváltotta az éves engedélyt, mert sokat járunk pecázni, minden szombaton 14 órától vasárnap délig” – de vajon ez lenne a hosszú és boldog házasság titka?
Sándor szerint igen, mint mondja, „nem mindenkinek van ilyen felesége”.
Idén mindent leírtak a horgászatokról, hogy mekkora halakat fogtak, hány ment el, ki fogott többet. A halak többsége ponty volt, néhány amur és a már említett harcsa mellett.
S hogy megdönthető-e a 680-as rekord?
„Lehet, hogy más taktikát vetünk majd be 2025-ben. Változtatni fogunk, bevetjük a likvides bojlit, és megpróbáljuk szelektálni. Elárulom, hogy fonott horogelőkével egyáltalán nem tudtunk halat fogni, ezért váltottunk fluorokarbon előkére, kis horogra, és 20-as bojlit használtunk. A fonott zsinór hiába van benn fél napig, nincsen rá kapás, a fluorokarbonos végszerelékre viszont 10 perc után rögtön jön a hal. Most 18-19 kilóst is akasztottunk, de 5 kilósat is, az átlagtömeg 8 kiló lehetett. Jövőre meg kellene dönteni a 680-at, vagy úgy szelektálni, hogy csak a nagyobbakat fogjuk meg” – mondta végezetül a jövő évi tervekről László Sándor.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: László Sándor/Pecaverzum)
