„Nem láttam még ekkora testet” – félmázsás hal, egyórás fárasztás, írtuk pár hete Csernátoni Péter 50,5 kilogrammos busafogásáról. A pontyhorgász most újra szerencsét próbált a Ráckevei-Soroksári Dunán (RSD), és úgy tűnt, betlivel zárja a napot, a cuccait elpakolta, amikor már a sötétben brutális ciripelésbe kezdett orsójának a fékje. De ne szaladjunk ennyire előre!
„Február második hétvégéjén ismételten célba vettem az RSD-t, célzottan a csodálatra méltó nagy pontyai lebegtek a szemeim előtt, de ezúttal is egy meglepibe csöppentem bele” – mesélte egy szuszra Csernátoni Péter a Pecaverzumnak.
A pontyos tervei nem jöttek be, nem volt érdeklődője, de mint mondja, legalább kint volt, megpróbálta, jól érezte magát a friss, gyönyörű szép szikrázó napsütésben.
„Már szinte éreztem a tavasz illatát a levegőben, egy-egy méhecske zümmögése tényleg hitet adott, hogy különösen szép időnk van ma. Néha-néha azért jött egy hűvös fuvallat, amely még a telet érzékeltette velem” – vette költőire a figurát a horgász.
A legutóbbi pecáján másodmagával próbálkozott, ezúttal viszont egyedül, és ez, mint ki fog derülni, nem könnyítette meg a dolgát.
Már 16 óra elmúlt, de a fényváltást meg szerette volna várni, mert a napnyugta szépsége, a fények játéka miatt mindig felejthetetlen élményt nyújt. „Ráadásul a kedvenceim, a halak is aktívabbak már ilyenkor” – árulta el a fényváltás másik fontos pozitívumát.
Elérkezett a 17 óra, Péter az egyik botot kitekerte, lassan pakolni kezdett, és szomorúan konstatálta, hogy kénytelen a másikat is kihúzni, ezzel végleg befejezve a horgászatot.
„Elkezdtem tekerni a felszerelést, és mintha akadót fogtam volna. Na, de ez az »akadó« olyan hirtelenséggel indult meg, hogy az orsó szinte füstölt. Ekkor már tudtam, hogy kivel is van dolgom ismét” – írta körül Péter a busaakasztás mostani előzményeit.
Az első kirohanásnál a busa elindult jobbra, és szinte letépett 200 méter damilt az orsójáról. „Szinte hihetetlen, de bőven fogyott a damil. Tudtam, hogy van elég azért az orsón, de ha a vízben található bójákban elakad a hal, akkor nagy valószínűséggel nem fogjuk megmeríteni” – vázolta a pesszimista forgatókönyvet.
Csakhogy Péter nem az a könnyen feladós típus, ezért az összes nehézség ellenére megpróbálta kifogni a kapitális halat.
„Szerencsémre nem szedett össze egy bóját sem, bár ezt még mindig nem hiszem el. A damilból egy százast behúztam, de utána gondolt egyet a busa, és nekifutott egy másik körnek. Balra tartott, nagyon élesen, 45 fokos szögben. Ekkor újra lehúzott minimum 200 méter damilt. Nagyon messze volt, és úgy éreztem, el is akadt” – idézte fel a fokozódó izgalmakat, amelyeket még azzal tudta tetézni, hogy a fárasztáskor össze volt pakolva a bölcső, a merítőháló.
Avagy a horgász már menetre kész volt egy bot híján, de jól tudta, hogy ezeket a problémákat fárasztás közben meg kell oldania. Legalább a merítést.
„A hal nem mozdult, sötét volt teljesen, nem tudtam, hogy merre, hány méterre lehet, de nem jött. Egyből arra gondoltam, hogy összeszedett egy bóját. De egyszer csak megindult kifelé, de nagyon nehezen. Mire onnan visszaszedtem a damilt, eltelt 20-25 perc biztosan. A fejlámpámat sajnos nem találtam, így a telefon vakuja segített legyőzni a körülményeket, hiszen ennyi fény is elég volt a sikeres merítéshez. Ami úgy történt, hogy behúztam a stég alá a busát, mivel láttam, hogy ez a hal ismét nem az 1x1x1 méteres merítőhálónak lett kitalálva. Összesen több mint másfél óráig küzdöttünk egymással” – emlékezett vissza a hajrá pillanataira.
A halat behúzta, letette gyorsan a botot, két kézzel megpróbálta beterelni a szákba, ami elsőre nem sikerült. Jött a második próba, ekkor már belecsusszant a busa a merítőbe, Péter pedig megint csak ámult és bámult, hogy mekkora is ez a hal.
„Kiakasztottam a horgot a farkából, és egy kicsit pihent a merítőben, amelynek egy kővel lesúlyoztam a nyelét. Miközben előpakoltam a fotós cuccomat, beállítottam a kameraállványt, felkaptam a melles csizmát, és megpróbáltam a halat kiszedni a vízből. Felkaptam a vállamra a mérlegelő akasztóját, és felcipeltem a halat. Beleraktam a bölcsőbe, és le is mértem egyből. A mérleg 42 kilogrammot mutatott tiszta súlyban” – büszkélkedett a horgász, aki pár fotó után döntött a hal sorsáról.
„Annak ellenére, hogy a busa inváziós halfajnak számít, ha kívülről akad a horog, kötelezően vissza kell helyezni a vízbe. Én is így tettem. Ismét nagy élményt adott az RSD, köszönöm!” – zárta szavait a horgász, akinek lassan talán érdemes elgondolkodnia a célzott busahorgászaton is, mert nagyon úgy tűnik, hogy ebben partnerek lennének ezek az óriásra megnövő halak.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: Csernátoni Péter/Pecaverzum)
