Pásztor Tamás Ausztriában leginkább márnára horgászik, de járulékos halként gyakran csodaszép pisztrángokat is akaszt. Ezúttal egy „botelvivős” arany márna fogásáról mesélt a Pecaverzumnak.
„Ausztriában, az Ager-folyón horgászom, két folyó torkolatánál. Elsősorban márnára egy 360 centiméteres, 60–90 gramm dobósúlyú feeder bottal. Ilyenkor kezdődik számomra a főszezon, amikor már senki sem horgászik rajtam kívül a hideg miatt. Nyugalom uralkodik, és egészen más hangulatot áraszt a folyó ilyenkor” – kezdte beszámolóját Tamás, hozzáfűzve, hogy kanadai óriásgilisztával és „halas-étvágygerjesztős” etetőanyaggal veszi célba az uszonyosokat.
Bár a márna a fő célhala, egyáltalán nem csak azt szokott fogni.
„Gyakran akad horogra pisztráng is márnázás közben, ezen a napon, december 1-jén is egy pisztráng nyitotta a sort, majd pár domolykó következett” – a bemelegítés után aztán majdnem vége lett a pecának.
„Egy pillanatra eltávolodtam a bottól, hogy forró teát igyak, de ami ekkor történt... Még sohasem tapasztaltam ilyen kapást: mintha villám csapott volna a feeder botomba! Olyat rándult a spicc, hogy szinte karikába hajlott. Egy másodperc múlva a botot lesodorta a villáról, és megindult. Épphogy el tudtam kapni az 5500-as orsómat, amely úgy sikított, mint még sohasem” – idézte fel az izgalmas pillanatokat.
A hatalmas sodrásban aztán brutális fárasztás következett. A hal beállt a folyó közepére, mozdulatlanná vált, a horgász azonban nem erőltette, de nem is engedte megszökni.
A türelem pedig meghozta a várt eredményt. Tíz perc után ugyanis a márna úgy döntött, hogy megindul a sodrásnak lefelé.
„Rengeteg zsinórt lehúzott, majd elkezdett fáradni. Szép lassan, komótosan sikerült magam felé terelni. Amikor már magam előtt volt, a hal kitalálta, hogy elindul a sodrásnak felfelé. Ekkor már izzadtam! Fogtam már 75 centis márnákat is, de ez valahogy másképp viselkedett: erősebbnek és intelligensebbnek tűnt. A felfelé törést nyugodtan kezeltem – ahogy a nagy, 5 kilogramm fölötti pisztrángoknál szoktam. Nem szabad erőltetni, mert ahogy érzik, hogy sekélyedik a víz, megvadulhatnak. Adtam neki még 100 méter zsinórt, aztán végül megadta magát” – a csatát tehát a horgász nyerte.
Tamás alig hitt a szemének, amikor megpillantotta a gyönyörű, aranyszínű márnát, amelyet óvatosan terelt a szákba.
„Gyors fotó után visszaengedtem ezt a gyönyörű »aranyhalat«” – fogalmazott a pecás, hozzátéve, hogy rengeteg érdekes fogásról tudna még mesélni.
„Ilyenkor szinte napi szinten etetek fehérjedús etetővel. Vezetek egy külön jegyzetfüzetet, amelyben feljegyzem a vízállást, az időjárást és mindent, ami segít eldönteni, mikor érdemes horgászni. A horgászat az életem és a szenvedélyem. Soha nem viszek el egyetlen halat sem, és talán ezt ők is érzik, mert mindig meglepnek egy-egy extrán gyönyörű színnel vagy mérettel. Három hete például egy 75 centiméteres márnát sikerült horogra csalnom” – kérdezhetnénk, mekkora volt az aranymárna, Tamás azonban nem mérte le, hiszen a hal már a fárasztás élményével és a színével eleve örökké emlékezetessé tette a horgászatot.
Két éve egy szintén különleges, zöld márnát terelt partra, mindezt egy olyan vízen, ahol már nyolc éve nem történt haltelepítés. Ezért is tartja igazi kincseknek ezeket a hatalmas erővel bíró vadvízi halakat.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: Pásztor Tamás/Pecaverzum)
