Egy pergető süllőzés közben egy fokozottan védett halat fogott. Máté Szabolcs rögtön érezte, hogy egy különlegességnek tetszett meg a wobblere, ezért azonnal visszaengedte a zsákmányt, majd kiderítette, hogy valójában egy magyar bucóval hozta össze a sors.
„Szokásos éjszakai süllőzésre indultam a tiszalöki erőműhöz. Nagyon gyors folyású ez a rész, még ilyen kis vízhozamnál is. Mint utólag kiderült, az ilyen jellegű helyeket kedveli ez a hal, de azért így is hatalmas meglepetés volt, sosem fogtam még magyar bucót” – nyilatkozta a Pecaverzum megkeresésére Máté Szabolcs.
Ez a százezer forint természetvédelmi értékkel bíró hal fokozottan védett Magyarországon, és pergetve nagyon ritkán járnak túl az eszén.
Inkább fenekező módszerrel, élő csalik bevetése révén kerül néha napján a horgászok merítőszákjába, majd onnan vissza a vízbe.
Szabolcs már három süllőfogáson is túl volt az e heti éjszakai pecáján, amikor éjfél után nem sokkal, egy élénk színű, kilenc centis wobblerre normál kapást észlelt.
„A fárasztása hasonló volt egy kis süllőéhez, de csak a szákolásnál láttam meg, hogy ez valami egészen más hal. Hirtelen nem is tudtam, mit fogtam, így egy gyors horogszabadítás után engedtem is vissza, majd rögtön próbáltam kideríteni, hogy milyen hal lehetett” – idézte fel a fajmeghatározás izgalmas pillanatait a pergető.
Előtte egy 32 centis süllőt akasztott, a bucó nagyon hasonlított hozzá méretben, de pár centivel talán nagyobb is volt nála, vélekedett a horgász.
„Sajnos a fényképen nem látszik, így már nem tudjuk megszámolni a hátúszó tüskéinek a számát a pontos beazonosításhoz, de az emlékeim szerint jó sok volt neki. Mivel csak szájszélbe akadt a wobbler a halnak, sértetlenül úszkál most is az erőmű alatt” – mesélte a visszaengedés utáni pillanatokat.
Az is irigylésre méltó, hogy Szabolcs gyakran akaszt pergetve márnákat, amelyeket gyakori vendégekként üdvözöl.
„De most sikerült még egy halfajjal találkoznom. Még csak egy éve járok ide pergetni, de már számtalan érdekesség történt velem. Mindig szép élménnyekkel gazdagodom” – zárta szavait a pecás.
A Pecaverzum számára egy halbiológus megerősítette, hogy a fotókon magyar bucó látható.
Tavaly novemberben egy cikkben összegeztük a Magyarországon őshonos, de nem fogható halfajokat.
A magyar bucó (Zingel zingel) nagyobb folyóink ritka előfordulású, áramláskedvelő, bennszülött faja.
Nagy egyedszámú populációi a márnazónában alakultak ki, de a paduczónától a dévérzónáig jelen van, az állóvizekben nem találja meg életfeltételeit.
Ívása április-május hónapokra esik, a folyók erősen áramló homokos és sóderes szakaszain ívik, az előre elkészített fészekgödrökbe rakja le ikráit.
Jól fejlett példányai a negyven centiméteres testhosszat is elérhetik.
Máté Szabolcs 32-35 centis fogása így kifejezetten szép méretűnek mondható.
Közeli rokona a német bucó, amely az áramló vízhez erősen ragaszkodó bennszülött halunk, a magyar bucóénál magasabb oxigénigénnyel.
Jellemzően a paduc- és márnazóna hala, de ritkán a dévérzónába is letéved.
Ívása többnyire április-május hónapokban, a folyóvizek sodrottabb részein, a kavicsos-sóderes aljzaton történik. A hímek nászidőszakban olajzöld színt öltenek magukra. Testhossza ritkán éri el a húsz centimétert.
Ez is alátámasztja, hogy a pergető zsákmánya nem lehetett német bucó, hiszen jóval hosszabbra nőtt húsz centiméternél.
Másnak is okozott már meglepetést a magyar bucó. A Magyar Haltani Társaság (MHTT) két kutatója, Juhász Máté és Harka Ákos nagyon ledöbbent, amikor szembesült azzal, hogy a Tisza-tó egy olyan részén jelent meg ez az erősen áramláskedvelő, fokozottan védett faj, ahol korábban még sohasem. (A részletekről ITT olvashatsz!)
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: Máté Szabolcs/Pecaverzum)
