Lehet-e a halaknak belső navigációs rendszere? A tudósokat régóta foglalkoztatja ez a kérdés. Egy nemrég végzett kísérlet során úgy találták, hogy az aranyhal bizonyos csíkok mellett messzebbre úszik. A környezet megváltoztatása tehát megmutathatja, hogy ezek a lények hogyan mérik fel a távolságot a környezet vizuális sűrűsége alapján.
Az aranyhalak idejük nagy részét egy üvegakváriumban töltik, ahol fel és alá úsznak, ám a kutatók most azt találták, hogy kifinomult navigációs rendszerrel rendelkeznek, amely lehetővé teszi számukra a távolságok becslését – írja az Origo a The Guardian alapján.
A tudósok korábban már kimutatták, hogy a legtöbb hal hatékonyan képes navigálni, továbbra is kérdések merültek fel az érintett mechanizmusokkal kapcsolatban.
Szakemberek szerint ezek megértése segíthet rávilágítani arra, hogy hasonló agysejtek vesznek-e részt az emberi agy belső GPS-rendszerében.
„Tudni akarjuk, hol vannak azok a sejtek, amelyek megjelennek az evolúciós fán” – mondta Adelaide Sibeaux, az Oxfordi Egyetem munkatársa, a legújabb kutatás első szerzője.
A Proceedings of the Royal Society B folyóiratban Sibeaux és munkatársai arról számolnak be, hogyan hoztak létre egy tartályt két centiméter széles fekete-fehér függőleges csíkokkal a falain, amelyeket hasonló csíkok kapcsoltak össze a padlón.
A csapat ezután kilenc aranyhalat „tanított meg" úszni a tartály mentén, majd 70 centiméter megtétele után intettek nekik, hogy térjenek vissza a kiinduló helyzetükbe. A kutatók ezután tesztelték az állatokat, hogy képesek-e megbecsülni ugyanazt a távolságot, de iránymutatás nélkül.
Valamennyi aranyhal összesen negyvenötször tette meg az utat minden háttérmintánál, amit videóra rögzítettek. Az elemzések után a kutatók azt találták, hogy egy hal átlagosan 74 centimétert tett meg, amihez 17 centimétert adhatunk vagy vehetünk el, ha az akváriumot függőleges, két centiméter széles csíkokkal látták el. Hasonló eredményeket kaptak, amikor a hátteret a bejelölt mintára kapcsolták.
A halak azonban lényegesen hamarabb fordultak vissza, amikor a csíkok függőlegesek voltak, de keskenyek, ami körülbelül 36 százalékkal túlbecsüli a megtett távolságot – mutatott rá Sibeaux.
„Vízszintes csíkok használatakor a halak úszási távolsága rendkívül változónak bizonyult, mert az állatok teljesen következetlenek voltak” – állapította meg.
A tanulmány szerint az eredmények azt sugallják, hogy az aranyhalak egyfajta „optikai áramlási mechanizmust" használnak, amely a környezet vizuális sűrűségén alapul – más szóval nyomon követték, hogy milyen gyakran vált a függőleges minta fekete és fehér között, hogy megbecsüljék, mekkora utat tettek meg.
Ahogy a világ „gyorsabban látszott elhaladni", amikor a csíkok szélessége csökkent, a halak túlbecsülték, hogy mennyit úsztak már.
Sibeaux kiemelte azonban, hogy az emlősök, köztük az ember, másfajta optikai áramlási mechanizmust használnak, amely a vizuális jellemzők szögletes mozgásán alapul.
A most publikált eredmények azt is mutatják, hogy a vizuális alapú távolságinformációk használata evolúciós múltunk korai szakaszában jelent meg, mivel széles körben elterjedt az állatok különböző csoportjaiban.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: pixabay.com)
