2024. április 16. kedd | Csongor
Aktuális

Akár öt év eltiltás és kétmilliós bírság is járhat a szabálytalan horgászoknak

Akár öt év eltiltás és kétmilliós bírság is járhat a szabálytalan horgászoknak

Akár öt évre is eltilthatják a tevékenység gyakorlásától a szabálytalan horgászokat, akik az elkövetett cselekménytől függően akár kétmilllió forintos bírságra is számíthatnak. Érdemes tehát tisztában lenni a dolgokkal, és a várható következményekkel! 

Egyre több a regisztrált horgász Magyarországon, és úgy tűnik, a felfelé ívelő folyamat még tart: már közel 800 ezren pecáznak az országban. A horgászszektor is kiválóan teljesít, idénre 45 milliárd forintos bevételt prognosztizálnak.

A több horgász azonban sajnos azt is eredményezi (akár már csak a nagy számok törvénye alapján), hogy a szabálytalanságok is sok helyen emelkedő tendenciát mutatnak. A Balatonon például az elmúlt években drasztikusan megnőtt a halőri intézkedések száma: két év alatt a négyszeresére

Az országos horgászrend egyértelműen rögzíti, hogy mire számíthat, akit tetten érnek a halőrök. A Horgász Egyesületek Fejér megyei Szövetsége figyelmeztető céllal pár napja ki is tette oldalára az ide vonatkozó passzusokat. Érdemes tisztában lenni a dolgokkal, mert akár öt évre is búcsút mondhat a legális pecának, akit eltiltanak. Emelett pedig zár alá vehetik az illegálisan használt eszközöket.

A területi jegy visszavonását és a vásárlástól való eltiltást megalapozó kiemelt cselekmények és az eltiltás mértéke:

  • Horgászattal, halászattal kapcsolatos bűncselekmény (pl. nagy értékű lopás, orvhalászat, állatkínzás) elkövetése: 3-5 év
  • Halőri intézkedés végrehajtásának megtagadása, akadályozása: 3-5 év  
  • Felső méretkorlátozás feletti hal élő állapotban történő elszállítása vagy annak kísérlete: 3-5 év  
  • Eltiltás alatt álló személy jogosulatlan horgászata: 1-5 év, de legalább az eltiltás idejének a duplája
  • Felső méretkorlátozás megsértése: 1-5 év
  • Darabszám korlátozás megsértése: 1-5 év 
  • Halgazdálkodási hatóság által megállapított szabálysértés: 1-3 év, de legalább az eltiltás ideje
  • Hal jelölése, csonkítása: 1-3 év
  • A fogási napló vezetési szabályainak megsértése (beírt adatok meghamisítása, változtatása, hal beírásának elmulasztása): 1-3 év
  • Tilalmi idővel védett, vagy jogszabály által védettnek nyilvánított, illetve nem fogható hal megtartása: 1-3 év  
  • Alsó méretkorlátozás megsértése: 1-3 év  
  • Méretkorlátozással védett hal élő állapotban történő elszállítása vagy annak kísérlete: 1-3 év  
  • Egyéb, helyi horgászrend horgászati szabályait érintő szabálysértés: 3 hónap-1 év

Ezeken túlmenően azonban akár súlyos pénzbüntetésre is számíthatnak a renitens horgászok. Markella Krisztián, az állami halőrszolgálatot működtető Nébih Mezőgazdasági Genetikai Erőforrások Igazgatóság Agrárgazdálkodás Felügyeleti Osztályának vezetője a delmagyar.hu-nak elmondta, a halvédelmi bírságot a szabálytalan horgászat és halászati tevékenység alapján, míg a halgazdálkodási bírságot a halgazdálkodási tevékenységhez köthető jogsértések esetén szabják ki.

A Nébih osztályvezetője hozzátette, az ÁHSZ mellett a horgászszövetségek és azok tagszervezetei is kötelesek vízterületük halállományát és élőhelyét őrizni.

Jogsértőnek minősül az engedély nélküli horgászat vagy halászat, a fogási napló hiánya, az állami, területi jegy nélküli horgászat, a megengedettnél több „készség” használata. És persze a tilalmi időben vagy tiltott helyen történő horgászat és halászat, de a védett hal zsákmányolása is.

A szakember kiemelte, nem minden horgászattal, halászattal összefüggésben elkövetett jogsértés minősül egyben bűncselekménynek is. A kiszabott bírságokat két nagy csoportra lehet osztani: a halvédelmi bírságot a szabálytalan horgászat és halászat alapján, míg a másikat a halgazdálkodáshoz köthető jogsértések esetén szabják ki. Az „átlaghorgászt” az előző érinti.

Az engedély nélküli horgászat vagy halászat a legtöbbször vétség, ilyenkor az érintett nem tud felmutatni érvényes állami horgász- vagy halászjegyet, fogási naplót, esetleg nincs területi jegye. A törvény értelmében, aki jogosulatlanul, halászhálóval vagy más halászeszközzel – a horgászatot kivéve – halat fog vagy „kíméleti területen halfogásra irányuló tevékenységet végez”, e vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A halvédelmi bírság legkisebb összege tízezer forint, legmagasabb kétmillió. A Pecaverzum úgy tudja, a halvédelmi bírság megállapításnál különböző szorzókat alkalmaznak, és a pontyé a legmagasabb, így az után kell a legtöbbet fizetni.   

A Balatonnál egy nyugdíjas horgász egy centiméteren és a mérőszalag görbületén vitatkozik a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt-vel, amely figyelmen kívül hagyta a kormányhivatal, horgásznak igazat adó végzését. 

Még több hírért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotónk illusztráció, forrása: Sporthorgász Egyesületek Vas megyei Szövetsége)

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!