Ki ne kapta volna meg gyerekként a felnőttek egyik kedvenc kérdését: Na, mi a különbség a süllő és a kősüllő között? Az ebfog van vagy nincs képletet elméletben persze mindenki fújja, de a tapasztalatlan pecás kezébe kerülő csíkos ragadozók a való életben bizonyon gyakran bizonytalanságot okoznak a meghatározásnál. Mivel a két fajjal sokszor egyazon helyszínen is találkozhatunk, nem baj, ha elméletben is jól szemügyre vesszük őket – írta közösségi oldalán a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ).
A Körösvidék esetében is elmondható, hogy a süllő és a kősüllő sokszor közvetlenül egymás mellett van jelen számos vízterületünkön. Nem jellemző, hogy konkurálnának egymással, így egy-egy jó ragadozós helyen – vízbedőlt fáknál, kövezéseknél – akár mindkét faj egyedeivel találkozhatunk horgászatunk folyamán.
Hangsúlyosan indokolt tehát magabiztos elkülönítésük, főként annak tükrében, hogy a két faj egyedeinek a kifogását eltérően szabályozzák a hazai törvények.
Élőhelyi és külalaki hasonlóságaik mellett természetesen alapvető különbözőségek jellemzik a két süllőnket.
A kősüllőnek kisebb az oxigénigénye, a szakemberek ezért indikátorfajként is értelmezik, mivel, ha egy holtági környezetben eutrofizációs, azaz elöregedési folyamat indul be, akkor ott állománya rendkívüli módon fel tud futni.
Jó körösvidéki példa erre a Kákafoki-holtág, amelyben kifejezetten stabil kősüllő-populáció él, távolabb tekintve pedig a Tisza-tó esete, ahol a lassú elöregedési állapotok szintén kedveztek egy erős kősüllő állomány kialakulásának.
Természetesen a folyóvizekben is találkozhatunk kősüllővel, a Körösökben stabilnak mondható az állománya, de a hazai tapasztalat azt mutatja, több élővizünkben megfogyatkozott.
Ennek okai egyelőre nem tisztázottak, hiszen a szaporodási körülményeken, a predáción, az inváziós fajok jelenlétén túl rengeteg egyéb körülmény befolyásolhatja az állománycsökkenés negatív tendenciáját, ami tudvalévő nem csak nálunk, de több szomszédos országban is megfigyelhető. Európában a sebezhető fajok között tartják számon.
A két faj elkülönítése tehát már csak ennek okán is igen fontos és hasznos tudás egy horgász számára. A meghatározásnál fontos szempont, hogy a jellegzetes oldal harántsávok a kősüllő esetében már fiatal korban is nagyon markánsak, ezek a süllők esetében sokszor még alig észrevehetők.
Az előszeretettel emelgetett ebfogak is jó támpontok, hiszen míg a süllőnél az alsó-felső álkapcson 2-2 erősebb, úgynevezett kapófog található, addig kősüllőnél ezek jóval kisebbek, a felnőtt egyedeknél teljesen hiányozhatnak, a fiatal példányokon azonban még megtalálhatók.
Mindenképpen érdemes figyelni további jó faji bélyegként ezeknek a halaknak a szájhasítékát, ami kősüllő esetében ritkán éri el a szem középvonalát, míg a süllőnél szinte minden esetben túlér azon.
A kősüllő gyakorlott szemnek már ránézésre is feltűnően zömökebb hal, a süllő nyurgább, de ez nyilván kondíció kérdése is.
A két faj – a csuka és sügér mellett – az késő őszi, téli horgászvizek legáltalánosabban fogható ragadozói közé tartozik.
A Körösvidék folyóinak élőhelyi adottságait dicséri, hogy a térség élővizein számos olyan közös élőhelyük ismert, ahol akár egymást válthatják a horgon ezek a csíkos rokonok.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Pecaverzum-montázs, képek forrása: KHESZ)
