2024. október 4. péntek | Ferenc
Aktuális

Különbözőképpen reagálnak a halak az árvíz levonulására

Különbözőképpen reagálnak a halak az árvíz levonulására

A mostani áradás után nagyon gyors volt a víz visszavonulása, és a halak egy része kint fog rekedni. Azért is fog kint maradni, mert megjött az árvíz után az enyhébb idő – fogalmazott a Borsnak Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) szóvivője.

Az ártereken egy picivel melegebb a víz, és azok a halak, például a ponty – nem kedveli a gyorsan áramló, futó vizeket, hanem a felmelegedő, csendesebb vizeket szereti –, és a keszegfélék egy része is kint fog maradni, míg a süllő és a harcsa vissza fog húzódni.

Az áramlást kedvelő, reofil halfajok – ilyen a legtöbb keszegféle, a márna, a paduc, a domolykó, és a balin –, ahogy megérzik az apadást, azonnal „rohannak” is vissza.

„Tehát lesz egy kint maradás az árterekben, nem az ivadék fog kint maradni, hanem inkább azok a szökevényhalak, pontyfélék, amelyek már eleve tógazdaságban éltek, és csak betelepítették a Dunába, és amelyek kedvelik a lassú állóvizeket. A gyors apadás azt jelenti, hogy nem „futnak” vissza ezek a halak, megijednek tőle és egy része dekkolódik. Ezekre a halakra a szakembereknek oda kell figyelni, hogy ne pusztuljanak el” – mondta Lévai Ferenc. 

Ami a többieket illeti, köszönik szépen, tetszett nekik az áradás, hiszen ilyenkor terített asztal minden elöntött terület. 

„Gondoljunk csak bele, hogy micsoda élet van a talajban, giliszták, rovarok, rovarlárvák, hangyák, csigák menekülnek a víz elől, de általában nem érik el a szárazföldet, és ilyenkor a halak, a legöregebb nagy márnák is „kirohannak” és degeszre eszik magukat pár nap alatt. Ez egy olyan terített svédasztal a számukra, ami csak áradáskor jön létre és ez a mostani a téli felkészülésékükre is jó hatással volt” – magyarázta a szakember. 

Az áradásnak a jótékony hatása lehet még az, hogy a vele érkező iszap és nagyobb hordaléktömeg a parti galériát egy kicsit megtrágyázza, így a parti vegetáció jobban, gyorsabban fog felnőni jövőre, így jó ívási aljzatot fog teremteni. 

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége)