2024. május 10. péntek | Ármin, Pálma
Aktuális

Magashegyi fogaspontyok megmentésén dolgoznak Mosonmagyaróváron

Magashegyi fogaspontyok megmentésén dolgoznak Mosonmagyaróváron

A Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnáziumban lassan 10 éve működő KLG Goodeid Projekt a közelmúltban 10 példánnyal gazdagodott a pompás ezüstpontyocska névre hallgató mexikói halfajból, mely sokáig a „világ legritkább hala” titulus birtokosa volt.

A KLG Goodeid Projekt az első kezdeményezés Magyarországon a magashegyi fogaspontyok védelmére, megmentésére. 

– Az Allodontichthys polylepis története meglehetősen viszontagságos. Mexikói lelőhelyét, a Río de las Bolas medencéjét nagymértékben veszélyezteti a környezetszennyezés, élőhelyeinek felszámolása és az idegenhonos ragadozók betelepítése is. Olyannyira, hogy a kétezres évek elejére már vadon kihalt fajként tartottuk számon, és akváriumokban is kifejezetten ritkának számított: 2011-ben egy tenyésztőnél volt jelen. Az utolsó 8 példány, melyből 3 betegségben elhullott, ekkor került a bécsi Haus des Meeresbe, ahol szó szerint a kihalás küszöbéről sikerült visszahozni a fajt. Évekbe telt, mire az állomány stabilizálódni kezdett, 2014-ben szigorú, törzs­könyveztetett projekt indult e faj megóvására – nyilatkozta a szenzációszámba menő állatok érkezése kapcsán Liziczai Márk projektvezető a Kisalföldnek.

Később, 2016-ban Michael Köck újra felfedezte a pompás ezüstpontyocskát eredeti élőhelyén, így a vadon kihalt státuszt súlyosan veszélyeztetettre módosították. 

Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy azóta senki nem látta ismét vadon, így nem zárható ki a kihalása. S bár emiatt ma valószínűleg nem nevezhető a világ legritkább halának, az bizonyos, hogy az élmezőnyben találjuk, a legkritikusabban veszélyeztetett fajok között – mesélte Liziczai Márk.

Jelenleg az akváriumi egyedszám 782 példányt számlál, melyből 5 pár érkezett a napokban a mosonmagyaróvári Kossuth-gimnáziumba. Szigorú biztonsági előírások mellett – egyesével, tiszta oxigéngázzal csomagolva – szállították a halakat, amelyek 150 literes, élőhelyükhöz hasonlóan berendezett akváriumba kerültek.

– Óriási megtiszteltetés számunkra, hogy az elmúlt évek munkájának elismeréseként a természetvédelem egy ilyen ikonikus fajának megmentésében vehetünk részt – fogalmazott a gimnázium tanára.

Akárcsak a többi veszélyeztetett halat, az Allodontichthys polylepiseket is diákok gondozzák a Kossuth gimiben. A halak gondozói – Gyöngyi Ádám és Kerényi Szabolcs, 10. BC osztályos tanulók – nagy kihívásnak, felelősségteljes feladatnak érzik, hogy ilyen különleges állatokról gondoskodhatnak.

A projekt 2013. szeptember 2-án alakult, és a Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnáziumban zajlik, több mint 40 akváriumban. A projekt alapítói és vezetői Bacher József és Liziczai Márk – olvasható a Wikipedián.

A Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium az első olyan iskola, nemcsak Magyarországon vagy Európában, hanem az egész világon, ahol szervezett módon kezdődött tenyészprogram e kihalás közelében álló halfajok megmentése érdekében. 

A projektnek működik egy Facebook-oldala, amely ITT érhető el.   

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: KLG Goodeid Projekt FB-oldala)