Az utóbbi hetekben hatalmas érdeklődést keltett A Tisza nevében című kisfilm, mely szeretett folyónk minden képzeletet felülmúló szennyezésével foglalkozik. A film teljesen jogosan fest rettenetes képet a legmagyarabb folyó ökológiai állapotáról, ám nemrégiben ismét bebizonyosodott, hogy az élet így is utat tör magának.
A karpataljalap.net írását ajánljuk:
Április 12-én Petróci Gergely vágya valóra vált. Az alkonyati órákban sikerült horogvégre kerítenie élete második nemes lazacféléjét, de mit is érdemes tudni a dunai galócáról, a híres szibériai tajmen „unokatestvéréről”?
Elsősorban azt, hogy a XIX. század végén a tiszai halászok még fáklyafénynél, csónakból szigonyozták 15–25 kilogrammos egyedeit. Az egyik legtöbbre tartott tiszai hal volt, ám az 1970-es évekre a Tiszából kihaltnak nyilvánították. 1969-ben került elő utolsó példánya Kisköre alvízi oldalán, majd sokáig semmi hír nem volt róla. Kósza pletykák jártak mindössze Kőrösmezőtől Szatmárcsekéig, hogy itt-ott fogtak egyet-egyet (e sorok írója a ’90-es évek végén, téli paducozáskor akasztott egy arasznyi példányt, amit persze elengedett). Az elmúlt évek szisztematikus magyarországi, (szatmárcsekei) és kárpátaljai (neresznicai) telepítései viszont meghozták gyümölcsüket, és újra ott úszik a Tisza hullámai között ez a fantasztikus hal, a folyó igazi ékköve.
Lássuk hát a nem mindennapi fogás körülményeit.
- Tavaly májusban már sikerült fognom harcsapergetés közben egy kb. 2,5 kilogrammos dunai galócát – mesélte a szerencsés horgász –, és akkor határoztam el, hogy a lehetőségek keretein belül nagyobb figyelmet szentelek ennek roppant harcos halfajtának. Április 12. kora estéjén ugyanakkor továbbra is a harcsákkal szerettem volna „szóba állni”, de a sors másképp akarta.
– Konkrétan?
– Konkrétan egy 25–50 grammos, 2,40 méteres Excalibur Spin pergető horgászbottal, rajta 4000-es Ryobi Zauber-orsóval és egy 11 cm-s, zöldes színű gumihallal vallattam a Tisza tiszabökényi szakaszát a keresztgátaknál, amikor alkonyatkor nem ránehezedős harcsakapást, hanem a tipikus süllőkapástól is sokkal durvább „koppintást” közvetített a felszerelés. A bevágás jól ült, majd hatalmas harc kezdődött. A hal eleinte „harcsásan” tapadt a fenékhez, de kirohanásai sokkal gyorsabbak-intenzívebbek voltak, mint a nagybajuszúé. Később beúszott a sodrásba, és akkor bizony néha még az orsó dobjára is rá kellett fogjak, hogy ki tudjam védeni a hal és a Tisza áramlásának együttes erejét. Összességében azt kell mondjam, halam egy 15 kilogramm körüli harcsa erejével küzdött. Végül sikerült szákba terelnem a zsákmányt, ami egy gyönyörű, 65 cm hosszú, 2,97 kilogrammos dunai galócának bizonyult. Megjegyzem, ugyanekkor Kenéz Roland horgásztársamnak is volt egy gyanúsan „galócás” kapása, de a 0,01-es Daiwa-zsinórja kevésnek bizonyult a hal erejéhez, az bizony szakított.
– Mi lett a hal sorsa?
– A méretek felvétele és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola biológia tanszékének szánt pikkelyek kiemelése után (a főiskola, mint tudjuk, közleményben kérte a kárpátaljai endemikus hal, hüllő, madár és emlősfajok előfordulásának minél szakszerűbb dokumentálását a diákok kutatói tevékenységéhez) természetesen azonnal visszanyerte szabadságát. Erről videofelvételt is készítettem, melyet Facebook-oldalamon közzétettem, hiszen nem csak a „fogd meg és engedd el” íratlan sporthorgászszabályt szeretném népszerűsíteni Kárpátalján, de azt se feledjük, hogy a dunai galóca Ukrajna (és Magyarország) teljes területén fokozottan védett, ún. vörös könyves halfaj. Különben is jó lenne 5-8 év múlva nekem vagy valaki másnak újra kifogni ezt a fantasztikus halat!
– További horgásztervek, -vágyak?
– Galócafronton egy tíz kilogramm feletti példány kifogása és elengedése a legtitkosabb vágyam, és erre van is reális esély, hiszen a télen Nagyszőlős határában horogra került egy kb. 8 kilogrammos dunai galóca. Összességében pedig továbbra is egy 50+-os tiszai harcsával szeretnék megverekedni, amihez minden tőlem függő előkészületet megtettem már, csak a harcsa legyen „partner” a dologban.
Matúz István (karpataljalap.net)
