Másfél évtizede a fekete törpeharcsa nevét a Balaton mellett még alig hallották néhányan. Ma meg már ott tartunk, hogy a tavat jobban kell félteni tőle, mint nem is olyan régen az angolnától. (Ez a cikk a Magyar Narancs 2022. november 24-i számában jelent meg, de most ingyenesen is hozzáférhetővé tették.
Ízes és szinte utánozhatatlan magyar káromkodások verik fel a nyugodt őszi estéken a balatoni nád előtti csendet. Ebből tudhatja a csónakos horgász, hogy a szomszédja sem süllőt vagy pontyot fogott, hanem törpeharcsa akadt a horgára.
„A törpeharcsa borzasztó, gyakorlatilag tönkreteszi a balatoni süllőzést. Mindegy, hogy élő hal vagy halszelet-e a csali, azt általában elsőként a törpeharcsa veszi fel, tíz kapásból legalább hatot. Emiatt a süllő egészen egyszerűen nem fér hozzá. A horgász gondjai csak fokozódnak, amikor kifogja a törpét. Rácsavarodik a damilra, mint hajdan az angolnák tették, a horgot mélyre nyeli, nehéz kiszedni belőle. Néha nemcsak a horogelőkét kell levágni, hanem a fődamilt is, és kezdődhet újra a szerelés. Képzeljük el mondjuk ezt este, sötétben, lámpafény mellett, a csónakban” – Tatai Lajos, az alsóörsi horgásztanyával és 104 férőhelyes csónakkikötővel rendelkező Veszprémvidéki Horgászegyesület vezetője magyarázza így, hogyan szól bele mostanában a horgászok életébe a fekete törpeharcsa.
Süllő, angolna, busa
De hogyan került fekete törpeharcsa a Balatonba? Mert nem volt mindig ott, a 19. század végén hozták Észak-Amerikából Európába, majd 1980-ban Olaszországból telepítették át Magyarországra. A Balatonban pár évtizede jelent meg. Ez év július 12-én a fekete törpeharcsa (Ameiurus melas) is felkerült az Európai Unió egész területén veszélyes idegenhonos inváziós fajok listájára.
Ám a honi törpeharcsa-állomány a túlszaporodása mellett egyéb különlegességet is produkált: az istennek sem akar 20–25 centiméteresnél nagyobbra nőni. Őshazájában sokkal termetesebb, mint nálunk, akár több mint 50 centiméteres példányok is akadnak köztük, amelyek megközelítik a háromkilós súlyt is. Óriási tömegben lepi el ugyan honi vizeink, horgászvizeink jó részét, de mivel ilyen kicsi marad, halgazdálkodási jelentősége gyakorlatilag nincs. Apró teste bő egyharmadát a fejrésze tölti ki, a maradék törzs és farok pedig elvékonyodó, fogyasztható része alig marad.
De nem csak az a baj vele, hogy nincs horgászati sportértéke, és fogyasztásra sem jó. Vélhetően – ahogy ez minden túlszaporodott faj esetében igaz – el kell kezdeni attól félni, hogy visszafordíthatatlan károkat okoz a hazai ökoszisztémában, vizeink jelenlegi élővilágát, halállományát jelentősen átalakítja.
A Balaton nemcsak hazánknak, hanem Közép-Európának is a legnagyobb tava. Idegenforgalmi jelentősége mellett a nemzetgazdaságban is mérhető módon jelenik meg a balatoni halászat. A hazai piacon verhetetlennek bizonyultak őshonos balatoni halaink, a ponty, a keszeg és mindenekelőtt a süllő. (A nagyobb, általában másfél kilót meghaladó példányokat fogasnak szokták nevezni a szája első részében markánsan megjelenő kapófogai miatt.)
Komoly gazdasági értékkel rendelkezett a múlt század 60-as éveiben betelepített, szintén nem honos angolna is, amely több évtizedig exportcikként is megjelent. Az angolna hazai karrierjét az 1991-es tömeges pusztulása törte derékba, az akkor elhullott állatok súlya elérte a 40 tonnát. Ekkor kezdődött az angolnák lehalászása, kiirtása a Balatonból, ami mára gyakorlatilag befejeződött. Nem így a Balatonba került, szintén idegenhonos busaállományé, ami ma is megoldatlan probléma a víz kezelőinek.
Az elvitathatatlan gazdasági eredményeket hozó balatoni halászatot azonban 2013 végén megszüntették, ugyanerre a sorsra jutott a Balatoni Halászati Zrt. is. Annak jogutódaként jött létre, részben az elődszervezetből való kiválással 2009-ben a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit (BHN) Zrt. Honlapjuk szerint a társaság fő feladata a Balaton ökológiai szemléletű halgazdálkodásának megvalósítása. Elsődleges céljuk a halgazdálkodás oly’ módon történő átalakítása, amely a horgászat számára értékes halfajokból optimális fogás elérését biztosítja, nem fenyeget a halállomány sokszínűségének megszűnésével, továbbá biztosítja a természeti értékek védelmét és a minőségi turizmus feltételeit. Azaz a törpeharcsaügyben leginkább érintett szervezetről van szó.
Ezen a ponton térjünk vissza Tatai Lajos tapasztalataihoz. A törpeharcsák tömeges megjelenését kikötőjükben és az alsóörsi partszakaszon tíz évvel ezelőtt is szóvá tette egy a BHN Zrt. szervezte tanácskozáson. Akkor azt a választ kapta, hogy a Balatonban nincs törpeharcsa. Hiába bizonygatta, hogy tavasszal a kikötőjükben három négyzetméteres „felhőkben”, bandákban jelennek meg a fekete színük miatt összetéveszthetetlen törpeharcsa-ivadékok, senki nem vette komolyan a felszólalását.
Ma már a törpeharcsák nemcsak a kikötőben jelennek meg, hanem a nádszélben és a nyílt vízen is, a csónakosok számára behatárolt maximális távolságban, másfél kilométerre a parttól. Lerabolják a kishalat, a kemény kukorica kivételével bármilyen csalit felvesznek: a csontit, a gilisztát, a bojlit, a puffasztott kukoricát, a csemegekukoricát.
Varsával, hálóval a horgászok a törpeharcsát nem foghatják, mert ezeknek az eszközöknek a használata számukra nem engedélyezett. Annyit tehetnek a törpeharcsák túlszaporodása ellen, hogy az általuk fogott példányokat elpusztítják. Erre egyébként több helyen is felhívják a figyelmüket, sőt, néhány, a horgászokkal foglalkozó szervezet ezt kötelezően elő is írja.
A már elmondottak mellett azért sem viszik szívesen haza a törpét a horgászok, mert uszonyaik elején rendkívül erős és szúrós, három-négy centiméter hosszú, testükből merőlegesen kiálló tüskét növesztenek. Ezzel aztán a horgászt rendre megsebzik, nehezen gyógyuló sérülést okozva. Valószínű, hogy ezért nem fogyasztják ragadozó halaink sem a törpét; a horgászok egyetlen kivételként a fekete sügért említik.
(Tatai Lajos azt is elmondta, hogy a vitorláskikötők gomba módra szaporodnak a Balatonon. Ezt ő a „borzasztó” jelzővel minősíti. Nem is tudja hirtelen megszámolni, hány kikötő van már Alsóörsön – „négy vagy öt?” –, de amelyik most épül, a horgásztanyájuk mellett, az gigantikus. Irtják az Alsóörs környékén még párját ritkítóan szép nádfalat, a vízbe hosszan benyúló kőgátat építenek, ami megváltoztatja az áramlást, a víz még inkább eliszaposodik, a hínár is elszaporodik. Az építés során kikapart iszapot nem a lápos területeken kialakított tározókba hordják, hanem a parttól távol eső mélyvizes részeken rakják ki.)
Akarattyától Fonyódig fogják
A törpeharcsák balatoni elterjedéséről több helyen érdeklődött a Magyar Narancs. Helyes Miklós, a Fonyódi Sporthorgász Egyesület elnöke szerint a korábbi években nagy ritkán akadt horogra egy-egy példány, de horgásztársai azt mondják, ennyi törpét sohasem fogtak, mint az idén. „Bosszúság volt ez a szezon, nem horgászat” – összegez.
A Balatonakali környéki vizeken is találkoztak az idén törpeharcsával a horgászok rendszeresen, de nem nagy tömegben, közölte a helyi horgászegyesületi elnök. Sárközi István szerint tíz-tizenöt éve ez egyáltalán nem fordult elő, de aggodalomra a jelenlegi mennyiség még nem ad okot. Arra várna inkább a jelenleginél egyértelműbb és a gyakorlatban megvalósíthatóbb állásfoglalást, hogy mit kezdjenek a kifogott törpeharcsával, mert egyik horgász sem viszi haza.
Ritka kivételnek számít két horgász az alsóörsi sétány mellett. Ők egy műanyag vödörben gyűjtötték a törpéket, hazaviszik, mert szívesen elfogyasztják: megtisztítva, a fejét levágva, paprikás lisztbe forgatva megsütik, mint a keszeget. Még talán annál is ízletesebb, és szálka sincs benne. Pörköltnek is jó, mint az angolna, sőt bele lehet tenni a halászlé alaplevébe is. Igaz, a tisztítás nagyon macerás, viszont erre is találtak megoldást: harapófogóval lecsipkedik a kiálló tüskéket.
A Bakony–Balaton Horgász Szövetség 37 tagegyesületet képvisel. Elnöke, Hegedüs Ákos arról számolt be, ők is olyan információkat kaptak a balatoni egyesületektől, hogy az előző évekhez képest jelentősen növekedett a kifogott törpeharcsák mennyisége. Az igazi veszélyt náluk a kis horgásztavaktól jelezték, ahol nem egy esetben előfordul, hogy a törpeharcsák teljesen elhódítanak egy tavat, amely ettől kezdve horgászhatatlan lesz. Elméletileg ugyan a túlszaporodó törpeharcsák kipusztulnak és újra horgászható lesz a víz, de náluk a gyakorlat ezt még nem igazolta vissza. Ahol a törpeharcsa megjelenik, ott is marad, legfeljebb évente változó mennyiségben. A törpeharcsát nemcsak a vízimadarak terjesztik a testükre ragadt ikrákkal, hanem akaratlanul a tógazdaságok is, amelyektől a horgászegyesületek vásárolnak.
Itt már nincs mit tenni
„A fekete törpeharcsa nem a mi vizeinkbe való, egyetlen példány is sok lenne belőle” – szögezi le mindjárt beszélgetésünk elején a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) Hal- és Konzervációökológiai Kutatócsoportjának munkatársa. Mozsár Attila hozzáteszi, az ő mintavételük az idén igazolta először, hogy nő a balatoni törpeharcsa-állomány. Az intézet jelenleg egy kérdőívet köröztet, amelyben a horgászoktól többek között a törpeharcsák pontos balatoni megjelenéséről, mennyiségéről, a méretükről feltett kérdéseikre várnak választ. Mostanáig 2500-an juttatták vissza a kitöltött kérdőívet a BLKI-nak, de az év végéig még várják ezeket. A válaszok feldolgozása jól egészíti majd ki az intézet mintavételeit.
A törpeharcsa jelenléte több problémát is okoz, beleszól a teljes táplálékhálózatba. Majdnem mindent elfogyaszt, ami a szája elé kerül: rákokat, ikrát, halakat, dögöt.
A kutató extrém példaként említette, hogy a holtágakban élő törpeharcsák gyomra szerves anyagban bővelkedő iszappal van tele. Relatív termékenységükre jellemző adat, hogy testtömeggrammonként nagyjából száz ikrát rak le, ez egyedenként 3–5 ezer közötti ikra. Önmagában nem is emiatt szaporodik eredményesen, hanem azért, mert amikor a kicsik kikelnek, a törpeharcsa őrzi a fészkét. Ezért is válik nagyon hatékony inváziós (invazív) fajjá.
Az állományt tehát gyéríteni kell, de ez nem a kutatók feladata. Ezt a BHN Zrt. végzi, erőn felül. Varsákat helyeznek ki a Balaton különböző pontjain, amelyeket rendszeresen ürítenek. Arra a kérdésre, hogy e módszer milyen eredményt hozhat, a kutató azt válaszolta: „A csúnya igazság az, hogy itt sajnos már nincs mit tenni.” A balatoni vízterület nagysága nem teszi lehetővé, hogy a fekete törpeharcsák elterjedését teljes mértékben kontroll alatt lehessen tartani.
Felmerül ugyan lehetőségként a fekete sügér telepítése, vagy fajspecifikus betegségekkel való fertőzés. A kutató azonban mindkettőtől óvna. A fekete sügér szintén idegenhonos faj, Észak-Amerikából került hozzánk, mint a törpeharcsa, és közös élőhelyükön fogyasztja is azt. De nem lehet tudni, milyen következményekkel járna a Balatonban a tömeges megjelenése. A fajspecifikus fertőzéssel is számtalan probléma van. Nem lehet például tudni, hogy milyen mutációkat fejleszt ki, és azoknak milyen hatásuk lesz az élővilágra – vagy, ahogy a legutóbbi példák mutatják, akár az emberiségre.
Említettük már, hogy törpeharcsaügyben a leginkább érintett szervezet a BHN Zrt. A Magyar Narancs őket is megkerestük, kérdéseik mellett jelezték, szeretnének egy alkalommal részt venni a törpeharcsavarsák ürítésén. Azt a választ kapták, hogy mindezt e-mailben is jelezzék. Ez november 4-én megtörtént, majd több nappal utána a szerkesztőség telefonos érdeklődésére közölték, hogy az e-mailt az Agrárminisztériumba továbbították, az ő válaszukat várják, mert a nyilatkozatot ez a felettes szerv engedélyezheti. A lap azóta hiába próbált meg többször is érdeklődni, a BHN Zrt.-től más választ nem kaptak.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: BLKI, fotó: Wikipedia)
