Táplálékkonkurencia, más fajok ivadékainak pusztítása, ivari parazitizmus – csak hogy a legfontosabbakat említsük. Az ezüstkárász őshonos halállományra gyakorolt negatív hatásairól részletesen olvashatunk az Idegenhonos Inváziós Fajok Tudásbázisában.
Mint ismeretes, az Agrárminisztérium jogértelmezése szerint bármelyik halfaj fogási korlátozása jogszerű, tehát inváziósnak számító halfajoké is, akár még a törpeharcsáé is. Ezzel ellentétes álláspontot fogalmazott meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) és a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal. A kialakult jogértelmezési különbségről bővebben EBBEN A CIKKÜNKBEN írtunk.
A legtöbb, inváziós halfaj fogását korlátozó helyi horgászrend az ezüstkárász vonatkozásában szab meg határokat.
Az Agrárminisztérium Természetmegőrzési Főosztálya és Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság által üzemeltetett Idegenhonos Inváziós Fajok Tudásbázisa is ír az ezüstkárász természetvédelmi károkat okozó hatásairól. Ezért is található furcsának, hogy az Agrárminisztérium sajátos jogértelmezése szerint védeni próbálja az ezüstkárászt, és nem találja jogszerűtlennek az inváziós faj fogási korlátozását.
„A faj a hegyi kisvízfolyások kivételével bármelyik hazai vízben előfordulhat. Az élőhelyet tekintve rendkívül tág tűréshatárokkal rendelkezik. Az iszapos aljzatú sekély, felmelegedő állóvizekben éppúgy nagy állományokat képes kialakítani, mint a gyorsabb áramlású köves aljzatú patakokban” – olvasható az ezüstkárászról az Idegenhonos Inváziós Fajok Tudásbázisában.
Azt is írják, hogy mindenevő, főbb táplálékai közé tartoznak a kisebb gerinctelen állatok, növényi hajtások és magvak, szerves törmelék. Az ezüstkárász tág tolerancia intervallummal rendelkező faj az élőhely és a vízminőség tekintetében is. Különösen a víz oldott oxigéntartalmának vonatkozásában mutatkozik ez meg.
A Carassius nemhez tartozó összes faj képes tolerálni az extrém módon alacsony oldott oxigén mennyiségét speciális élettani sajátosságaik következtében.
Az ezüstkárász ivarérettségét 2-3 éves korban éri el, a nőstények 100-400 ezer darab, körülbelül 1,5 milliméter átmérőjű ikrát raknak le május és július között, azonban még augusztusban is képesek az ívásra.
Ívási környezetként elsősorban növényi aljzatot választanak, azonban ennek hiányában az ívási szubsztrát tekintetében sem válogatósak. Az ivadék gyorsan fejlődik. A faj különleges szaporodási sajátosságokkal rendelkezik. Léteznek csak nőstény egyedekből álló populációk, amelyek a szűznemzés egyik speciális formájával szaporodnak (ginogenezis). Más fajok hímjeivel ívnak össze, a hímivarsejt csak beindítja az ikra fejlődését, de genetikailag nem vesz részt az utódnemzésben. Az utódok így lényegében az anyjuk klónjai. Ennek eredménye, hogy egyetlen nőstény egyed megjelenése tömeges elszaporodáshoz vezethet rövid időn belül az adott élőhelyen.
Az ezüstkárász versenytársa lehet több fajnak is, leginkább a széles kárász esetén merülhet fel komolyabb kompetíció, bár ivadékkorban minden más faj szóba jöhet. Az ezüstkárász jelenlétének a halállományra gyakorolt közvetlen hatásai a következőek:
1. Táplálékkonkurencia: Szűkös táplálékviszonyok mellett a nagy tömegben jelenlévő, és igen tág tolerancia intervallummal rendelkező ezüstkárász egyedek sikeresebbek a táplálék megszerzésében.
2. Más fajok ivadékainak pusztítása: Az ezüstkárász ivadékfogyasztása a Balatonban igazolt. Ennek jelentősége a körülményektől és a jelenlévő ezüstkárász populáció nagyságától függően változhat. Különösen nagy veszélyt ott jelenthet, ahol a többi faj egyedszáma – valamilyen, az ezüstkárászra kevésbé ható kedvezőtlen körülmény (pl. hosszabban tartó oxigénhiány) hatására – drasztikusan csökken, majd a körülmények javulása után az „éledező” populációk ívásából keletkező ivadékot az ezüstkárászok tizedelik. Kisebb, a környezeti változásokra érzékenyebb tavakban várható ilyen szituáció.
3. Ivari parazitizmus: A korán ívó ezüstkárász nőstények összeívnak más fajok hímjeivel. Ezek a hímek kisebb intenzitással vesznek részt a saját fajuk utódnemzésében. Az egyes klónvonalak ívási idejében különbségek lehetnek, így több, különböző időszakban ívó faj esetében is jelentkezhet a hatás. Az ivari parazitizmus veszélye fokozott abban az esetben, ha az ezüstkárász állománya az adott élőhelyen kiemelkedően megnő. Az ezüstkárász jelenleg tapasztalható természetvédelmi károkozása a széles kárász erőteljes megritkulásában mutatkozik, mivel annak versenytársa. Az ezüstkárász diploid állományai összeívhatnak a széles kárásszal, így hibrid egyedek, szélsőséges esetben hibrid populációk jöhetnek létre.
Az ezüstkárász gyors terjedésében és a nagymértékű elszaporodásában valószínűleg szerepe volt természetes vizeink szabályozásának, az ezüstkárász tág tolerancia intervallumának és a speciális szaporodási sajátosságának, amelyek együttesen különösen előnyös versenyhelyzetbe hozták a fajt hazai halainkkal szemben – írja az Idegenhonos Inváziós Fajok Tudásbázisa.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Idegenhonos Inváziós Fajok Tudásbázisa/Sallai Zoltán)
