2022-ben az évi 4478 tonnás magyarországi halfogások 0,051 százalékát az angolna tette ki. A szám ugyan évről évre egyre csökken, ma is fognak még ebből a halfajból a balatoni horgászok. No de mennyire örülnek ennek?
Az angolna magyarországi történetének még nincs vége, de ez csak annak tudható be, hogy ezeknek a halaknak a legidősebb példányai akár 70-80 évig is elélnek.
Egy horgász 2023. szeptember 26-án Balatonberénynél fogott egy másfél kilós példányt, melynek a gyomrában mozgó férgeket talált. Az erről készített fotót elküldte a Magyar Haltani Társaság (MHTT) Mit fogtam? rovatának, hogy felvilágosítást kérjen a részletekről.
„Szakértőink szerint ezek paraziták angolna-fonálférgek (Anguinnicola crassus), melyek lárvái az alsórendű rákokkal jutnak be a halak bélcsatornájába, onnan pedig az úszóhólyagba, ahol sor kerül a peterakásra. A Balatonban 1985-ben és 1991-ben bekövetkezett tömeges angolnapusztulásban fontos szerepe volt ennek a Távol-Keletről behurcolt parazitának, amely az emberre nem jelent veszélyt” – hangzott az MHTT válasza.
A Pecaverzum tavaly augusztusban írt a magyar angolnatelepítések történetéről, amely közel sem tartozott a legragyogóbb halasítási ötletek közé.
Magyarországon 1961-ben merült fel a nagyszabású balatoni telepítés gondolata, méghozzá azért, mert akkoriban – és még sokáig – erősen valutahiányban szenvedett a Népköztársaság, a német piac pedig korlátlan mennyiségben volt hajlandó megvásárolni a kifejlett angolnákat.
A gond azonban már itt elkezdődött, ugyanis senki sem tudta megtippelni, hogy a korábban a tóba csak elvétve tévedő halak hogyan érzik majd magukat, és az ivadékok mekkora része éli majd meg a felnőtt kort.
Éppen ezért – biztos, ami biztos alapon – 1962 és 1991 között több mint 80 millió egyedet engedtek szabadon a magyar tengerben, ami bizony jócskán túllépte nemcsak a szükséges, de az ésszerű mennyiséget is.
Ennek ellenére a boldogság nagy volt, hiszen az üzlet beindult, és igazából az sem érdekelt senkit, hogy a károk már ekkor jelentősek voltak. Az angolna ugyanis már az első években több, őshonos halfajt kiirtott a tóból – felzabálták az ikráikat –, és teljesen eltüntették a kövek között lapuló rákfajokat is, lévén kígyó testükkel ott is elérték őket, ahol a többi hal nem fért hozzájuk.
A fentebb említett ivadékmennyiség pedig biztosította, hogy a Balatonban a mai napig is jelentős mennyiségű angolnát látni, noha a tóban nem szaporodnak. A legidősebb egyedek akár 70-80 évig is elélnek, így – bár 1991-ben megszűnt az utánpótlásuk – még sokáig eléldegélnek majd a magyar tengerben.
1985-ben, majd 1991-es hatalmas angolnapusztulások történtek a Balatonon. Utóbbi esetben közel 400 tonna volt a veszteség, de 1985-ben is megrázó volt a tó képe, ráadásul éppen főszezonban. Az 1991-es pusztulást eleinte a fentebb is említett féreg behurcolásával magyarázták, melyeket az elpusztult halak testében nagy mennyiségben megtaláltak, s mint láthatjuk, a nem éppen a legszebb látványt nyújtó paraziták máig ott lehetnek az angolnákban.
A hazai angolnapusztulásának további lehetséges okairól ITT olvashatsz.
Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!
(nyitókép: MHTT)
