A telepítéseknek is hála egyre több a kecsege a Dunában, de ki gondolná, hogy akár komolyabb méretűt is lehet fogni? Mayer Tamásnak sikerült, ezért nem is véletlen, hogy élete halának nevezte a közel ötkilós példányt.
„Az első pecám idén. Betöltöttem a negyvennégyet, hatéves korom óta horgászom, de sosem voltam igazi nagy horgász, sosem fogtam igazán nagy halat” – kezdte őszinte beszámolóját a Pecaverzumnak Mayer Tamás, hozzátéve, hogy mindig is a vad vizeket szerette a változatosságuk miatt.
„Alföldi csatornákon nevelkedtem, és nagyon izgatott lettem, amikor négy éve a Duna-partra költöztem a családommal. Eleinte nem értettem, hogyan tudnak ilyen nagy sodrásban horgászni a sporik, nekem ez nagy újdonság volt. Aztán szép lassan beletanultam olyannyira, hogy tavaly már megjöttek az első pontyok, süllők és egy kis harcsa is” – mondta büszkén a pecás, aki iskolában dolgozik, ezért számára a főszezon a nyári szünetre összpontosul.
Idén azonban a rengeteg munka és az áradás miatt nem jutott le a partra, és kitolódott számára a kezdet. Olyannyira, hogy június 29-én tudott először horgászni 2024-ben.
Ennek megfelelően Tamás már nagyon be volt zsongva, figyelgette a vízállást és tudta, hogy itt az idő.
„Sajnos a bepakolás alkalmával tapasztaltam, hogy a pontymatracomba kellemes kis kuckót építettek a patkányok a fészerben, ezért annak hiányában indultam el. Adonyhoz közel van egy kedvelt helyem, ahol nem túl erős a sodrás, viszont az ottani vízállásjelentés szerint a közel 300 centiméteres magasság azt jelentette, hogy talán már nincs víz alatt a kedvenc helyem” – mesélte el a horgászat előtti történteket Tamás.
„Délután 2 órára értem ki és ugyan be lehetett menni a helyre, de világos volt, hogy itt az elmúlt két hónapban nem járt senki, ugyanis nekem kellett az uszadékfát elpakolnom az útról. Valamint, ha nem összkerekes, terepgumis terepjáróval mentem volna, még mindig ott lennék. A legnagyobb gondot viszont nem a bejutás jelentette, hanem az általam felkavart szúnyogok. Ilyen inváziót még sosem láttam. Amint kiszálltam a kocsiból, lerohantak” – mondta a horgász, aki erre is fel volt készülve, hiszen a teljes flakon Szukuját azonnal elkezdte magára fújni, de ezzel még közel sem volt vége a szúnyogos sztorinak.
Tamás ugyanis olyan kétségbeesetten fújta magára a riasztót, hogy három nyomás után szétugrott a pumpa. Átfutott az agyán, hogy hazamenjen, de aztán győzött a szenvedély iránti vágy: septiben letekerte a pumpát, a kezére öntötte a szert, majd a teste minden porcikáját bekente vele.
Ám ez idő alatt is annyi csípést szenvedett el, amennyit máskor egy nyár alatt.
„Ezután szerencsére találtam a horgásztáskában egy másik pumpát, amely kifogyott, de működött. Azonban érezhető volt, hogy ha ki akarom húzni a pecát úgy éjfélig, a maradék Szuku nem lesz elég. Meglátjuk...” – gondolkodott el a lehetőségeken Tamás, és jól döntött, hogy maradt.
Bő másfél óra után érkezett az első kapás, egy szebb bagolykeszeg vette fel a csonticsokrot. Újracsalizás közben elhúzta a másik botját egy kövér karika. Erre Tamás bizakodni kezdett, hiszen ilyen magas vízállásnál nem igazán szokott fogni semmit.
„Közben további kilátástalan küzdelmeket vívtam a szúnyogokkal, és igencsak fogytán volt az ellenszer. Eltelt újabb két óra kisebb kapásokkal, de hal nélkül. Próbáltam változtatni a távolságokon, hátha máshol mozognak, de ezen a részen valahogy mindig az vált be, ha a sodrás és a visszaforgó találkozására célzok. Valamivel később megjött a harmadik, szintén egy bagoly. Szinte azonos kapásokkal jelentkeztek mindhárman. Idegesen rángatták a spiccet, meg-megállva” – folytatta a sztorizást.
Tamás ekkor holtpontra jutott. Kicsit elunva a dolgot, este nyolc felé közeledve érezte, hogy a vérszívók teljesen átveszik az uralmat, emiatt már tervezgette a hazaindulást.
De nem ment haza. És milyen jól tette. Hiszen ekkor egy újabb „keszeges” kapást észlelt, bár egy kicsit más volt, mint a korábbiak.
„Nem volt benne akkora lendület, kisebbeket mozdított a spiccen és hamar abba is hagyta. Készenlétbe helyeztem magam, vártam az újabb kapást. Meg is piszkálta, mintha húzta is volna, de nem vártam tovább, akasztottam. Megvan! De mi ez? Valami függőlegesen kiugrott a vízből ott, ahol elvileg akasztottam. A hasát láttam. Lapos, keskeny hal, pirosas-sárgás uszonyok, keszegre vagy márnára tippeltem. Az volt a zavaró, hogy ha ez az én halam, akkor a kiugrás pillanatában könnyebben kellett volna tudnom húzni, de nem ez történt. Igaz, az én halam sem volt túl vehemens, csak úgy módjával húzott. Habár az elejétől érezhető volt, hogy ez azért nem keszeg lesz, vagy ha az, akkor nem kicsi. Elkezdtünk közeledni egymáshoz, egy percen belül megfeleztük a köztünk lévő távolságot, amikor elkezdett a halam küzdeni, azonnal enyhítettem a féken. Ha menni akar, hadd menjen! Innen vált egyértelművé, hogy nem keszeggel van dolgom” – de akkor mi küzdhet a horog végén?
Szép lassan, több kirohanással jutott ki a hal a part közelébe, ahol a sekély víz felkavarodása miatt Tamás még mindig nem tudta, mivel van dolga.
„Aztán, amikor egyszer csak kivillantott egy cápafarkat, nem akartam hinni a szememnek! Pláne, ha ez tényleg az, aminek látszik, akkor hatalmas hal lesz a maga nemében. A következő fordulónál kivillantotta az oldalvértjeit is. Elkezdtem remegni! Nem vagyok vallásos, de ott elmormoltam egy fohászt mindenhez, amit csak ismerek, mert szeretném ezt a halat megmeríteni. Az izgalmakat belekalkulálva, végiggondolva körülbelül 8-10 percig küzdhettünk, amikor meg mertem érinteni a merítőt, és szerencsére az első merítés sikeres is lett” – idézte fel a horgászélmény legszebb pillanatait Tamás, aki ekkor végre már láthatta, hogy egy csodaszép kecsegét szákolhatott meg.
„Minden koncentrációmmal összpontosítva felküzdöttem magunkat a felázott sáros parton, és igyekeztem nem seggre esni ma már harmadszor. Ennek annyi előnye azért volt, hogy mégsem a sóderes partra kellett raknom a halat matrac hiányában, hanem a puha iszapra. Majd kiugrott a szívem! Tudván, hogy milyen ritka és nem fogható halról van szó, nagyon gyors fotózás és mérlegelés után vittem is vissza a vízbe. Nagyon megköszöntem neki az élményt, életem leghosszabb búcsúja volt haltól” – fogalmazott a pecás, megjegyezve, hogy még ekkor sem tudta, mi ugrott ki korábban a vízből az akasztás után.
„Talán csak egy keszegféle, ami megijedt a kecsegétől az akasztás pillanatában. Habár, az én halamra jellemző a kiugrálás fárasztás közben, ez biztosan nem ő volt. Eleve sokkal kisebb volt a kiugró hal és formailag sem hasonlítható össze. Mindenesetre, meghatározó élmény volt ez a találkozás, sosem fogom elfelejteni. Remélem, lesz még egymáshoz szerencsénk” – zárta szavait Tamás.
A 83 centis hal 4,83 kilogrammot nyomott, és 28-as főzsinórral, fonott dobóelőkével, 150 grammos kosárral, 0.20-as monofil előkével és 10-es horoggal fogták ki.
A magyar rekordot Herr Mór tartja, 2022. augusztus 14-én Dunabogdányban akasztott egy 105 centis, 9,2 kilós példányt.
Tavaly nyáron egy 117 centis dunai kecsegével fotózkodott Komárom-Esztergom vármegyében egy horgász, de a tömegét nem mérte le, és a rekordgyanús halat végül nem is jelentette be a Magyar Országos Horgász Szövetségnek.
Megnéznéd hogyan ugrik ki a kecsge a vízből fárasztás közben? Videó ITT.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: Mayer Tamás/Pecaverzum)
